Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kóka áttekintené a koalíciós együttműködést

Kóka János áttekintené a koalíciós együttműködést és már vasárnap egyeztetne Fodor Gáborral valamint az új ügyvivő testület tagjaival. Erről az SZDSZ szombat délután megválasztott elnöke beszélt első sajtótájékoztatóján.

A gazdasági és közlekedési miniszter elmondta: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke már gratulált megválasztásához, ő pedig azt kérte tőle, hogy minél hamarabb tekintsék át a koalíciós együttműködést, hogy miként lehet erősíteni a liberálisok súlyát a kormányban.

Kóka János újból hangsúlyozta, hogy most az együttműködés időszaka következik mindenkivel, és akik korábban Fodor Gábor csapatát erősítették, azokkal ugyanúgy törekszik az együttműködésre, mint saját támogatóival.

"Szeretném, hogy ha Fodor Gáborral kihasználhatnánk azt az esélyt, hogy most végre olyan elnöke van a pártnak és olyan, másik elnökjelöltje volt a pártnak, akik között nincsen évtizedes feszültség, nincsen harag, nincsen sértődöttség" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a kampányban nem ejtettek egymáson olyan sebeket, amelyek ne gyógyulhatnának egy pillanat alatt és nem tennék lehetővé az együttműködést.

Kóka János arról is beszélt, hogy olyan tisztséget szeretne Fodor Gábornak találni a párton belül, amelyben a legaktívabban, minden tudásával, képességével hozzá tud járulni a párt közös sikeréhez.

Előzetes egyeztetések nem voltak a pozíciókról - hangsúlyozta az SZDSZ új elnöke.

Kérdésre közölte: az ügyvivői testülettel történt egyeztetés után a parlamenti frakciótagokkal is tárgyal és javaslatot tesz, hogy kit támogatna frakcióvezetőként.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×