Infostart.hu
eur:
367.85
usd:
317.48
bux:
146772.66
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Nincs felelőse a tavalyi miskolci vízfertőzésnek

Nem történt emberi mulasztás - állapította meg a vizsgálat tavaly nyári miskolci vízfertőzés ügyében. A nyomozást jogerősen lezárták.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője elmondta: több szakértőt - biológust, bakteriológust, mérnököt és vízügyi szakembert - vontak be a vizsgálatba.

Eszerint Miskolcon, az adott vízgyűjtő területen 2006 júniusában duplájára emelkedett a víz szintje a sok eső miatt, és a rengeteg csapadék bemosta a szennyeződést az ivóvízbázisba.

Nem hibáztak

Martossy György közölte: ezt az időjárási helyzetet azonban nem lehetett kiszámítani, így sem a szolgáltató - a Miskolci Vízművek (Mivíz) Kft. -, sem pedig a fertőzés kialakulása után a tájékoztatásában közreműködő intézmények nem hibáztak.

Hozzátette: a Mivíz az előírásoktól is szigorúbb rendszerben ellenőrizte a vízmintákat, a fertőzés kialakulása előtt mintegy másfél héttel még nem volt szennyeződés a levett mintákban.

Vis maior volt

A sok eső miatt opálosodott vizet idejében ellenőrizték, ennek tenyésztési ideje azonban 72 óra, tehát mire kiderült, hogy milyen kórokozók okozzák a megbetegedéseket, már megtörtént a fertőzés.

Ráadásul a kimutatott baktérium és vírus cseppfertőzés útján is könnyen terjed, így egymást is megfertőzték a betegek. Emiatt csaknem 4.000 ember betegedett meg Miskolcon tavaly június közepén.

Címlapról ajánljuk
Bauer Bence: kivárásra játszhatna az AfD, de ők türelmetlenek

Bauer Bence: kivárásra játszhatna az AfD, de ők türelmetlenek

Az AfD hiába vezető politikai erő jelenleg Németországban, koalíciós partnerek nélkül egy győztes választás esetén sem tudna kormányt alakítani – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója, Bauer Bence.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×