Infostart.hu
eur:
354.96
usd:
311.72
bux:
139257.64
2026. június 30. kedd Pál

Az évtized végére összekötik Egert az M3-assal

Az idén lezárulnak az előkészítő munkálatok, így 2008-ban megkezdődhet az Egert és az M3-as autópályát közvetlenül összekötő út építése, amely a tervek szerint 2010-re készül el. A közel 16 kilométeres útszakasz megépítése több mint 6,1 milliárd forintba kerül.

A kétszer egy sávos szakasz Egert és az M3-as autópálya füzesabonyi szakaszát köti össze - jelentette be a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára.

Garamhegyi Ábel hozzátette: az út kivitelezése műszakilag igen nehéz lesz, hiszen új nyomvonalon halad, és az építőknek bonyolult természetföldrajzi adottságokkal kell megbirkózniuk, ezért a költségei meghaladják a 6,1 milliárd forintot.

Az előkészítés is hosszadalmas volt, mert már a nyomvonal kijelölését is közel egy évtizedes vita előzte meg - emlékezetett Korózs Lajos szocialista országgyűlési képviselő.

Címlapról ajánljuk
Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×