Infostart.hu
eur:
367.77
usd:
317.05
bux:
146772.66
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Idén megtámadják a Holdat

Kína komolyan gondolja űrprogramját, és abban bízik, hogy 7 éven belül ledolgozhatja 15 éves lemaradását az Egyesült Államokhoz képest. A tervek szerint 2007-ben érhet el a Holdig az első kínai szonda, 2012-ben le is szállhatna az égitestre egy jármű, 2017-ben meg már mintákat akarnak visszajuttatni a Földre.

A Népszabadság azt írja, hogy a katolikus egyház továbbra is komoly paphiánnyal küzd, a reformátusok viszont nem panaszkodhatnak lelkészínségre. Arra a kérdésre, hogy miből fakad a különbség a két legnagyobb magyarországi egyház között? a szakértők sem tudják a választ, csak találgatnak. Az viszont tény, hogy a két egyház között jelentősek a különbségek. A katolikus papokat kinevezik, a református lelkészeket a helyi gyülekezet választja. Pap kizárólag férfi lehet, és nem köthet házasságot, míg lelkész családos férfiból vagy akár nőből is válhat.

A Magyar Nemzetben az áll, hogy mielőbbi nyugdíjba vonulását fontolgatja Varga Zoltán, a móri ügyben első fokon eljáró büntetőbíró - tudtuk meg. A jogi szakember távozásával újra kellene kezdeni a brókerügy tárgyalását, amelyben a huszonhárom vádlotton kívül eddig több tucat tanút hallgatott meg a bíróság.

Az Index.hu-n olvasható, hogy Kína komolyan gondolja űrprogramját, és abban bízik, hogy 7 éven belül ledolgozhatja 15 éves lemaradását az Egyesült Államokhoz képest. Idén megtámadják a Holdat. Az ország egyik vezető űrhivatalnoka tavaly már vázolta a terveket: 2007-ben érhet el a Holdig az első kínai szonda, 2012-ben le is szállhatna az égitestre egy jármű, 2017-ben meg már mintákat akarnak visszajuttatni a Földre. Egyelőre minden menetrend szerint halad. Várhatóan 2007 második félévében elindul az első kínai szonda a Hold felé. Megérkezése után fényképezőgépe háromdimenziós képeket készít majd az égitest felszínéről, információkat gyűjt a talajról, segít kiválasztani a későbbi leszállás helyszínét.

A Világgazdaság számol be arról, hogy egyre több hazai bank kínál két számjegyű betéti kamatot. A kérdés csak az, hogy a vonzó ajánlatért cserébe a magánszemélyek vállalják-e a csillagos részben szereplő feltételeket.

A Napi Gazdaság arról ír, hogy hamarosan bárki megtudhatja, hogy egy adott kórházban milyen az ellátás, az intézményben kik és hogyan dolgoznak, sőt még higiénés körülmények sem maradnak titokban. Az Egészségbiztosítási Felügyelet őszre ígéri a részletes kórházlistát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Koren Balázs az Arénában: álvalóságba kerülhetnek a diákok az AI miatt

Meg kell találni a mesterséges intelligencia helyét az oktatásban, vagyis azt, hogyan szolgálhatja eszközként a tanulást – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Koren Balázs, a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője, aki szerint az a diák, aki úgy használja az AI-t, hogy segítse a megértést, nagyon jól jár, de aki csak megoldatja vele maga helyett a feladatokat, az „álvalóságba” kerül.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Egész Európán érezhető a nyomás, csúnya pofont kapott legnagyobb szövetségesétől Kijev - Háborús híreink csütörtökön

Egész Európán érezhető a nyomás, csúnya pofont kapott legnagyobb szövetségesétől Kijev - Háborús híreink csütörtökön

Egész Európán érződik az orosz-ukrán háború nyomása: Romániában és a Baltikumban folyamatosak a drónok által elkövetett légtérsértések, Németországot pedig az elmúlt napokban sorra rázták meg a szabotázsakciók. Bár Moszkva mindent tagad, a szálak Oroszország felé vezetnek. Kijevnek viszont nem csak az orosz invázió miatt fájhat a feje, mivel Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter egyenesen az ukránokat jelölte meg a globális energiaárak emelkedésének kiváltóiként, utalván az orosz energiaszektort érő folyamatos dróntámadásokra. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×