Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

A szocialisták tervében nem szerepelt a család

Ideiglenesen törölték az MSZP-s képviselők szótárából a család, a családpolitika és a házaspár szavakat a keddi, demográfiai kérdésekről szóló parlamenti vitanapon - írta a Magyar Nemzet. A párt frakcióvezető-helyettese szerint a tervben valóban nem szerepeltek ezek a szavak, de használták azokat.

A keddi parlamenti vitanapra a kezdeményező Kereszténydemokrata Néppárt szerint azért volt szükség, mert Magyarországon évente mintegy 40 ezerrel kevesebben születnek, mint ahányan meghalnak.

Ez a demográfiai probléma azonban szemmel láthatóan nem váltott ki nagy érdeklődést a parlamenti képviselőkből, hogy az ülésteremben korántsem volt tumultus.

Az érdektelenség látszatát tovább fokozta, amikor az ellenzéki képviselők - menetrend szerint - kivonultak a miniszterelnök felszólalása idejére.

Az MSZP-frakció tagjai számára pedig egy különös szótár készült a Magyar Nemzet információja szerint.

Ennek alapján a demográfiai vitanapon például a "család", a "családpolitika", a "házaspár" és az "adókedvezmény" szavakat kerülnie kellett a szocialista képviselőknek, helyettük a "szülők", "párok", "gyerekek", valamint a "privát szféra sérthetetlensége" kifejezések használata volt a kívánatos.

"Mi nem akarunk beleszólni az emberek együttélésébe, szexuális magatartásformáik megválasztásába - ezt ők nálunk sokkal jobban el tudják rendezni egymással" - hangzik a szocialista álláspont.Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint minden párt úgy készül fel egy vitanapra, hogy áttekinti, miről akar beszélni; és kommunikációs terv is készül, amelyet a képviselők vagy használnak, vagy nem.

A tiltólistára helyezett szavakról Mesterházy Attila azt mondta: az anyag összeállítói valószínűleg azt gondolták, hogy ezek nem olyan hívószavak, amelyet hangsúlyozniuk kellene a szocialista képviselőknek, mert inkább a konzervatív retorikához kötődnek.

A politikus ugyanakkor szólt arról is, hogy a szocialista képviselők nem igazán tartották be az iránymutatást, az említett szavak legalább annyiszor hangzottak el a szocialisták hozzászólásaiban, mint az ellenzéki felszólalásokban.

Én a magam részéről egyáltalán nem is vettem figyelembe az ajánlásokat - tette hozzá.

Mesterházy Attila úgy véli: volt értelme a vitanapnak, mert ráirányította a figyelmet a demográfiára.

A politikus kijelentette: akadt konstruktív javaslat is, például a KDNP családi adózásra vonatkozó javaslata, ugyanakkor az MSZP-nek több aggálya is van az elképzeléssel szemben.Folytatódott a kormánypárti és az ellenzéki képviselők egymás melletti elbeszélése a parlament keddi, demográfiáról szóló vitanapján - mondta el Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökhelyettese az InfoRádióban.

Morvainé Bajai Zsuzsanna hangsúlyozta: leginkább Gyurcsány Ferenc beszédében csalódtak.

Vagy rossz szakértőkkel dolgozik a kormányfő, vagy a szakértők kemény parancsot kaptak - tette hozzá.

Morvainé Bajai Zsuzsanna szerint nehéz elkerülni gyerekekről és demográfiáról beszélve olyan szavakat, mint például "család" vagy "házasság".

Lehet azt mondani házaspár helyett, hogy együtt élő személyek, de a demográfiai adatok azt bizonyítják, hogy házasságban több gyermek születik - emelte ki.

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökhelyettese úgy vélekedett, nem érdemes az államnak beleszólnia a szexuális kapcsolatokba, de illene támogatnia a házasság intézményét az alkotmánynak megfelelően.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×