Infostart.hu
eur:
361.7
usd:
311.11
bux:
148307.14
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Szijjártó: szocialista szokás fenyegetéssel fenyegetni

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerint régóta jól ismert szocialista szokás, hogy állítólagos szélsőséges csoportok veszélyével fenyegetnek. Hozzátette: ezekről a bejelentésekről később kiderül, semmilyen alapjuk nem volt.

A politikus a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter bejelentésére reagált. Szilvásy György a többi között azt mondta: a nemzetbiztonsági szolgálatok értesülései szerint szélsőségesek állami vezetők és a Parlament ellen terveznek merényletet. Közölte: március 15-éig mindenképpen marad a kordon az Országház előtt.

Szijjártó Péter szerint, ha a kormánynak bármilyen szélsőséges szervezkedésről vannak információi, akkor fel kell lépnie az ellen.

Úgy vélte: a kormány álláspontja a "vasfüggönyről" furcsa fejlődéstörténeten ment keresztül, először nem lehetett tudni a kordon okát, aztán egy "Gergényi-féle" intézkedésre hivatkoztak, most pedig szélsőséges csoportok veszélyével fenyegetnek.

A szocialista kormány és Gyurcsány Ferenc számára a biztonsági kockázatot a gyülekezési jog, az emberek alapvető jogainak érvényesülése jelenti - mondta.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a Fidesz álláspontja továbbra is az, hogy a Kossuth tér lezárása törvény- és alkotmánysértő, ezért arra szólítja fel a kormányt, hogy haladéktalanul intézkedjen.

A politikus szánalmasnak és a szégyenteljesnek nevezte, hogy a kormány kordonok és az azonosító szám nélküli, sisakos rendőrök mögé bújik.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz tervezi-e a kordon újbóli lebontását, Szijjártó Péter azt mondta: ha eljön az ideje, lépni és cselekedni fognak.

Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×