Infostart.hu
eur:
388.63
usd:
329.84
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Nem tartja magát bűnösnek Szegedi Paprika Zrt. vezérigazgatója

A vádirat ismertetésével elkezdődött a szegedi fűszerpaprika-ügy tárgyalása a Szegedi Városi Bíróságon. Az ügy még 2004-ban kezdődött, amikor kiderült, hogy vád szerint a Szegedi Paprika ZRt. termékeiben rákkeltő anyagot találtak.

A vádat képviselő Garamvölgyi Balázs ügyész ismertette vádirat szerint a B. András, a Szegedi Paprika Zrt. vezérigazgatója, P. Tibor, a cég fűszerpaprika üzletágának vezetője, valamint B. Klára a cég gyártásvezetője folytatólagosan elkövetett, ártalmas közfogyasztási cikkel való visszaélés bűntettét és folytatólagosan elkövetett fogyasztó megtévesztésének vétségét követte el.

A vádirat szerint az ausztriai székhelyű Kotányi Kft. képviselője 2004 májusában értesítette a Szegedi Paprika Rt.-t, hogy a cég által szállított fűszerpaprika-őrlemény aflatoxintartalma meghaladja a határértéket.

A reklamációt a szegedi cég jogosnak találta, ezért a 20 ezer kilogramm kifogásolt őrleményt visszáruként átvette. Az első- és másodrendű vádlott döntése alapján, a harmadrendű vádlott segítségével a szennyezett árut forgalomba hozatali szándékkal felhasználták.

Belföldön hozták forgalomba

Részben belföldi csemegeőrleményt készítettek belőle, részben pedig 50 százalékos keveréssel az osztrák cég részére higított fűszerpaprika őrleményként visszaszállították. A belföldi csemegeőrleményből a cég több mint 3.700 kilogrammot értékesített is.

Az ügyész ismertetése szerint az aflatoxin igen erős rákkeltő anyag, így nincs olyan küszöbérték, amely alatt ne lennének megfigyelhetők az anyag káros hatásai.

A rákkeltő Aflatoxin

Az élelmiszerek aflatoxintartalmára az Európai Bizottság határozata szab meg határértéket. A jogszabályok alapján a határértéket meghaladó aflatoxintartalmú élelmiszert tilos forgalomba hozni és tartani, illetve más élelmiszerbe keverni.

A Szegedi Paprika Rt. 2003-ban és 2004-ben több százezer kilogramm fűszerpaprika félterméket importált a Dél-Afrikai Köztársaságból, Brazíliából, Peruból, valamint paprikaőrleményt vásárolt Spanyolországból.

Az importot tartalmazó fűszerpaprika-őrleményeket a cég oly módon hozta forgalomba különböző fogyasztói kiszerelésekben, hogy annak csomagolása az áru származási helyéről megtévesztő tájékoztatást adott.

"Kiváló Magyar Élelmiszer"

Azokon a "Szegedi Paprika" feliratot tüntette fel, esetenként "Magyar Termék Nagydíj" és "Kiváló Magyar Élelmiszer" védjegyekkel látta el.

A Magyar Élelmiszerkönyv előírásai alapján a fűszerpaprika-őrleményen nem lehet feltüntetni magyar tájkörzetet, amennyiben az importált fűszerpaprikát is tartalmaz.Azt állítja: nem bűnös

Ártatlannak vallotta magát szerdán a Szegedi Paprika Zrt. vezérigazgatója, B. András, akit az ügyészség folytatólagosan elkövetett ártalmas közfogyasztási cikkel való visszaélés bűntettével és folytatólagosan elkövetett fogyasztó megtévesztésének vétségével vádol.

A Szegedi Városi Bíróság előtt a szakember kijelentette: megalapozatlannak tartja az ügyészség vádjait.

Nem ismerték el

B. András elmondta: a cég legnagyobb exportpartnere, a Kotányi Kft. üzletpolitikai okokból rendszeresen kifogásokat emelt a kiszállított áruval kapcsolatban. Céljuk az volt, hogy árengedményeket csikarjanak ki.

A vádlott közölte: az osztrák cég kifogását a vádiratban szereplő 20 ezer kilogrammos szállítmánnyal kapcsolatban - amelyről csupán egy e-mail üzenetet, nem pedig jegyzőkönyvet kaptak - soha nem ismerték el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×