Infostart.hu
eur:
355.75
usd:
311.49
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Kapaszkodjon meg: az MDF eltörölné a jobbkéz-szabályt

Megszüntetné az úgynevezett jobbkéz-szabályt, ehelyett minden kereszteződést táblákkal látna el az MDF. A tervekről Hock Zoltán, a párt elnökhelyettese és Almássy Kornél, a párt alelnöke tartott sajtóértekezletet.

Hock Zoltán elmondta, hogy a KRESZ szabályairól szóló minisztériumi rendelet módosítását fogják kezdeményezni annak érdekében, hogy csökkentsék az olyan balesetek számát, amelyek az útkereszteződésekben történnek.

Almássy Kornél kiemelte, hogy kísérleti jelleggel az egyik egyelőre nem megjelölt budapesti kerületben minden kereszteződésben táblákat szereltetnének fel.

A rendőrségi statisztikák szerint évente sok ezer baleset történik a jobbkéz-szabályos kereszteződésekben. Érdemes elgondolkodni azon, hogy a Statisztikai Hivatal adatai szerint a legtöbb közlekedési baleset a keresztező irányú jármű ütközéséből adódott - vélekedik a két MDF-es honatya.

Az MDF - mivel elképzelésének megvalósítása sok pénzbe kerülne - először a leginkább veszélyeztetettebb kereszteződésekben szerelné fel a táblákat.

A táblák kihelyezésének költségeit az önkormányzatok és a közlekedési tárca közösen viselné. Egy tábla beszerzésnek és kihelyezésének ára hozzávetőlegesen 13.000 - 15.000 Ft között van, ami nem sokkal több, mint a várost elárasztó "Traktorral behajtani tilos" táblák ára - olvasható az MDF háttéranyagában.

Hock Zoltán kérdésre válaszolva az InfoRádióban elmondta: Ausztriában és Németországban a kereszteződések 80-85 százalékában táblákkal szabályozzák az elsőbbségadási viszonyokat.

A parlamenti képviselő szerint 8-10 év alatt megvalósítani az elképzelést, a leginkább balesetveszélyes kereszteződésektől kezdve.

Az MDF az Ön ötleteit is várja: jobbkezszabaly@mdf.huAz MDF felvetésére reagálva a Nemzeti Közlekedési Hatóság Képzési és Vizsgáztatási osztályának vezetője az InfoRádióban elmondta: a jobbkéz-szabály egy nagyon régi szabály, amelyet Magyarország 1968 novemberében - a többi európai állammal együtt - vezetett be, a bécsi közúti közlekedési egyezmény aláírásával.

Ha bárhova elmegyünk Európába, eszerint közlekedünk, ez nem magyar ügy, nem lehet csak úgy megszüntetni, ha már aláírtuk az egyezményt - hívta fel a figyelmet Szörcsök Sándor.

A szakember szerint ennek az alapvető rendelkezésnek épp az a célja, hogy megkímélje a közlekedőket a túl sok táblától, amely elvonhatja a figyelmet.

Az osztályvezető szerint elvileg ki lehetne váltani táblákkal a jobbkéz-szabályt, de "ehhez olyan táblaerdőt kellene kihelyezni, hogy több tábla lenne, mint fa".

Szörcsök Sándor kijelentette: amíg szintbeli kereszteződések vannak, addig ezekben balesetek is lesznek. A tábláknál fontosabb lenne elérni, hogy a járművezetők betartsák az elsőbbségadási szabályokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

A Golden State Warriors történelmi szupercsapat felépítésén dolgozhat: a hírek szerint LeBron James és Anthony Davis is csatlakozhatna Stephen Curryhez és Draymond Greenhez. Green már jelezte, hogy alacsonyabb fizetésért is hajlandó új szerződést kötni, James pedig szintén kész lenne a bércsökkentésre. A négy szupersztár összesen 13 NBA-bajnoki címmel rendelkezik és 48 All-Star-szereplést tudhat maga mögött, ugyanakkor a kvartett átlagéletkora 37 év lenne. A terv megvalósítását a fizetési egyensúly megtartása és Jimmy Butler sorsa is bonyolíthatja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×