Ritkán fordul elő nyugati demokráciákban, főleg akkor, amikor egy ország hadiállapotban vagy háborúban van. Ilyenkor van olyan, hogy közölnek híreket, mert azért kell informálni a sajtót meg a társadalmat, de nem akarnak belemenni a tények elemzésébe. Van erre példa nyugaton is, de inkább csak nagyon sajátos helyzetekben.

Nálunk a kordon-ügynek, a Gönczöl-bizottság jelentésének Magyarországon nagy lángja és füstje volt, de nem túlságosan jelentős események. Minden demokráciában történnek ilyenek, és fel kell dolgozni őket, de hogy titkolózni miért kell velük kapcsolatban, arról sejtelmem sincs.

Hogyan kellene viselkedniük a politikusoknak?

Azt kellene mondani: kaptam tíz kérdést, kettőt nem tudok megválaszolni, mert államtitok, de a másik nyolcra szívesen válaszolok. Ezt pláne egy új demokráciában kell megtenni, mert meg kell tanítani az embereket arra, hogy merjenek kérdezni, jól kérdezzenek a válaszokat pedig megköveteljék.

Ha rendszerré, gyakorlattá válik az, hogy a hatalmon lévők szónokolnak, elmondják a véleményüket és nem hajlandók válaszolni kérdésekre az egy nagyon rossz iskola, az nem a demokrácia, hanem a demokráciától való távolodás vagy az egy helyben topogás iskolája.

Lehet ilyesmit ebben az esetben indokolni?

El nem tudom képzelni, hogy milyen titok rejtőzhet a Gönczöl-bizottság jelentése mögött, vagy hogy milyen államtitkok vagy hadititkok állhatnak a kordon-ügy mögött. Arról, hogy kik és miben felelősek, hangosan kéne beszélni. Ez nagyon rossz példamutatás.

A felelősséget tudni kell vállalni, ha kell, és arról nyíltan kell beszélni, mert ennek jó hatása van a felelősre is, hiszen az embereknek rokonszenves, ha valaki beismeri a felelősségét. Azonban ha elhallgatja, vagy nem mer válaszolni, az rossz az országnak, rossz a demokráciának és rossz annak az embernek is, aki felelős. Ez a demokráciát rongálja, de legalábbis nem szolgálja.