Infostart.hu
eur:
361.7
usd:
311.11
bux:
148307.14
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Petrétei kész magyarázatot adni a kordonra

Petrétei József a tárca közleménye szerint a soron kívüli ülésen tájékoztatja a testületi tagokat azokról az információkról, amelyek továbbra is indokolják a Kossuth téren elhelyezett kordon fenntartását.

A minisztérium a közleményben azt írta: 2006. október 23. és 2007. február 4. között csaknem 2.000 tömegrendezvény volt az országban; ezek biztosítása 250 millió forint többletköltséget jelentett a rendőrség számára.

A tárca ennek alapján úgy véli: nem állja meg a helyét az az ellenzéki vélemény, amely szerint a budapesti rendőrfőkapitánynak a Kossuth téri kordonra vonatkozó biztonsági intézkedése sérti az állampolgárok gyülekezési jogát és véleménynyilvánítási szabadságát.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter korábban levélben tájékoztatta az Európai Parlament elnökét, az Európai Unió soros elnökét, valamint az Európai Bizottság illetékes biztosát a Parlament előtti, pénteki kordonbontásról.

Petrétei József azt írta: az Országgyűlés néhány tagja és az Európai Parlament több magyar képviselője szándékosan megsértette a jogszabályokat, és tudatosan provokálta a közrendet fenntartó rendőröket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×