Infostart.hu
eur:
361.73
usd:
311.14
bux:
148307.14
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Tömegoszlatás ötödjére

Ötödször kezdett a rendőrség tömegoszlatásba szombaton délután nem sokkal hat óra előtt a budapesti Kossuth Lajos téren. Az előző tömegoszlatás után mintegy száz ember gyűlt össze a Vértanúk terén, majd nem sokkal fél hat után a Kossuth téri kordonokhoz mentek kormányellenes jelszavakat skandálva.

Két férfi átmászott a kordonon, őket rendőrök fogadták és többször felszólították őket, hogy másszanak vissza. Ennek nem tettek eleget, így mindkettőjüket elvezették.

Ezek után ismét több száz rendőr vonult ki a Kossuth térre, a már megszokott módon az egyik sorfal az Alkotmány utcánál, míg a másik a Vértanúk terén áll fel és ismét két irányba, az Alkotmány utca felé, illetve a Báthory utcán a Batthyány-örökmécses irányába terelték az embereket.

A rendőröket szidalmazó tüntetők közül az MTI tudósítója nem látott olyat, aki szembeszegült volna a tömeget oszlatókkal. Az oszlatás után az emberek ismét a Batthyány-örökmécsesnél kezdtek gyülekezni.

Jármy Tibor, a BRFK szóvivője az ötödik tömegoszlatás előtt arról számolt be, hogy a nap folyamán nyolc, hajnalban pedig egy embert állítottak elő rendzavarás szabálysértés miatt.

Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×