Infostart.hu
eur:
361.94
usd:
311.34
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Távhődíj: először emelés, azután csökkentés

Tatán a 60 százalékos emelés után januártól visszamenőleg 25 százalékkal csökkentették a távhődíjat és a képviselő-testület rendkívüli felmondással elbocsátotta a szolgáltató igazgatóját.

A település polgármestere elmondta: a decemberi áremelés után több lakó nem 60, hanem 120 százalékkal megemelt számlát kapott.

Michl József hozzátette: az átgondolatlan számlázási kivitelezés után a távhőszolgáltató igazgatója nem tudott meggyőző üzleti tervet felmutatni az idei évre, ezért döntöttek a felmentésről.

Hozzátette: a város képviselő-testülete januártól visszamenőleg 25 százalékkal mérsékelte a távhődíjat, a csökkentett díjat legalább június 30-ig érvényben tartják és előlegként szedik be a lakóktól.

Hangsúlyozta: a végleges távhőárat szakértői vizsgálattal állapítják meg, és június végén a tényleges adatok alapján számolnak el a fogyasztókkal.

A polgármester szerint átalakítják a számlázás rendszerét is, hogy a díjemelések hatását egész évre elnyújtsák.

Sárkány László, a távhőszolgáltató elbocsátott igazgatója azt mondta: az évek során elhibázott döntések sorozata alakította ki azt a helyzetet, hogy a tatai távfűtőrendszert csak ekkora mértékű emeléssel lehet gazdaságosan működtetni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×