Infostart.hu
eur:
362.06
usd:
311.42
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Lesz hol panaszkodni a kórházakra

Néhány napon belül elkezdi munkáját a betegek érdekeit védő Egészségbiztosítási Felügyelet. A hatóság közzé teszi a megállapításait, egyúttal minőség, higiéniás viszonyok és más szempontok szerint is rangsorolja majd a kórházakat.

Az Egészségbiztosítási Felügyelet nemrég kinevezett vezetője az InfoRádióban elmondta: el akarják érni, hogy az emberek fogyasztói magatartást tanúsítsanak az egészségügyben, a befizetett járulékok fejében várják el a minőséget.

Ebben szeretnénk partnerek lenni, másrészt állandó elemzésekkel, minőségi indikátorok alkalmazásával, a kórházak és más egészségügyi szolgáltatók minőség szerinti rangsorolásával tájékoztatni akarjuk a biztosítottakat - tette hozzá Kovácsy Zsombor.

Az ellenőrzések megállapításait a szervezet honlapján is közzéteszik.

A felügyelet vezetője példaként az Egyesült Királyságot említette, ahol nagy hagyománya van az intézmények rangsorolásának ellátási-, eredmény-, betegelégedettség- és higiénés szempontok, valamint a személyzet felkészültsége alapján.

Kovácsy Zsombor szerint ez az intézmények közötti versengést is elősegítheti.

Az apparátust mintegy 60 fősre tervezik, a végső cél pedig a színvonalas és biztonságos ellátás.Panaszkodni szabad

A felügyelet egyik feladata a betegek panaszainak kezelése lesz. Az észrevételeket jelenleg levélben lehet elküldeni, de később erre e-mailben is lehetőség lesz. Az intézmény védi a gyógyítókat is, ők is kezdeményezhetnek eljárást.

Kovácsy Zsombor hangsúlyozta: a rendszer minden anomáliáját igyekeznek majd orvosolni, mint amilyen az ellátásban bekövetkező hiba, tévedés, jogszabályok be nem tartása vagy a nem megfelelő hozzáállás.

Vannak dedikált feladatköreik is, például a várólistákkal kapcsolatos panaszok kezelése.

A felügyelet ellenőrzésének végén bírságot is kiszabhat, ennek maximális összege 10 millió forint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×