Infostart.hu
eur:
363.38
usd:
312.73
bux:
148565.89
2026. szeptember 4. péntek Rozália

A kormány a fővárosnak is kevesebbet ad

A várt 7 milliárd forint helyett mindössze 2,1 milliárd forinttal támogatja a kormány az idei fővárosi útfelújításokat - tudta meg az InfoRádió a fővárosi kabinetértekezlet után.

Demszky Gábor néhány nappal ezelőtt még 15 milliárd forintos útfelújítási keretről beszélt a 2007-es programmal kapcsolatban, amely 8 milliárd forintos önrészből és 7 milliárd forintos állami támogatásból állt volna.

A központi költségvetés viszont mindössze 2,1 milliárd forint állami hozzájárulást tartalmaz.

Nyáry Krisztián, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója elmondta, hogy Demszky Gábor tárgyalást kezdeményez a kormányzattal az ügyben.

Hozzátette, hogy megkurtítás nélkül szeretnék tartani a 150 kilométeres útrekonstrukciós tervet, aminek teljesítéséhez reményt ad, hogy az eddig felbontott pályázati ajánlatok olcsóbbak a vártnál.

Egyeztetés lesz

Egyeztetést szorgalmaz a fővárosi MSZP az önkormányzat költségvetési koncepciójáról.

Steiner Pál frakcióvezető azt mondta: a főpolgármester által benyújtott formában valószínűleg nem szavazzák meg a büdzsét.

A szocialista politikus azt mondta: különösen a kultúra és az oktatás területén kellene kiegészíteni az elképzeléseket.

Az SZDSZ budapesti elnöke helytelennek nevezte, hogy a sajtó nyilvánossága előtt vitáznak a koalíciós felek.

Lakos Imre azt mondta: a vitás ügyek rendezését szolgálja a koalíciós egyeztető tanács.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Itt van Magyar Péter újabb bejelentése a nyugdíjakról

„2027. január 1-től 10 százalékkal emeljük a megváltozott munkaképességűek ellátását. A rokkantsági és rehabilitációs ellátást is. 65 éves kor felett rájuk is vonatkozni fog a nyugdíjminimum 120 ezer forintra emelése” – írta Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán.
Zelenszkij rendkívül fontos találkozóról beszél, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Zelenszkij rendkívül fontos találkozóról beszél, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Volodimir Zelenszkij csütörtökön bejelentette, hogy a közeljövőben amerikai tárgyalóküldöttség látogat Kijevbe és Moszkvába az orosz–ukrán háború lezárását célzó diplomáciai erőfeszítések részeként. "A következő napokban várjuk őket, ez rendkívül fontos" - tette hozzá az ukrán elnök. Donald Trump amerikai elnök közben "némileg megkésve" kártérítést követel az Ukrajnának nyújtott támogatásért. Szerinte az európai országoknak vissza kellene fizetni azt a "több százmilliárd dollárt", amit "ingyen kapott" Ukrajna és a NATO. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel az orosz-ukrán fronton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×