Infostart.hu
eur:
353.93
usd:
309.37
bux:
141693.14
2026. július 2. csütörtök Ottó

Sólyom László: "A választópolgár nem puszta eszköz"

Sólyom László köztársasági elnök az elmúlt év keserű tapasztalatairól beszélt újévi beszédében, valamint arról, hogy a politikának is változnia kell. Azt mondta: az emberek nem az adok-kapok politikai színházát, hanem komolyságot és odafigyelést várnak az Országgyűléstől és a kormányról. "A választópolgár ugyanis nem puszta eszköz a hatalom megszerzésére, hanem a hatalom forrása." Az alábbiakban közöljük az államfő teljes beszédét.

Boldog újévet kívánok mindenkinek!

Tisztelt Honfitársaim! Nehéz évet hagytunk magunk mögött, és nehéz év áll előttünk. Mégis azt kívánom, legyen mindnyájunknak boldog az új esztendő.

A tavalyi év sok mindent felszínre hozott. A tapasztalatok keserűek voltak, de lehetőséget kínálnak helyzetünk tisztázására. A választások után mindenki megtudta, hogy az állam nem képes jóléti szolgáltatásait fenntartani. A szigorítás elkerülhetetlen.

Ám azt a tanulságot is le kell vonni, hogy a politika sem maradhat változatlan. A történtek figyelmeztettek arra, hogy a politikának is vannak erkölcsi korlátai.

Első pillantásra úgy tűnhet, minden maradt a régiben. A társadalmat uraló pártpolitikai megosztottság az ország egyik legsúlyosabb gondjává vált. Ebben a közegben nehéz a történteket tárgyszerűen értelmezni. Szinte lehetetlen a mindenkit érintő politikai kérdéseket tisztázni. Nem folyhat valódi vita még szakmai ügyekben sem. Lehet-e ilyen körülmények között változást várni, és remélni, hogy mégiscsak lehet más a politika? Hogy nem csak a pártok, a politikusok pillanatnyi hatalmi érdekei, hanem a hosszabb távú szempontok, az autonóm vélemények is szóhoz jutnak a politikában?Igenis, lehet más a politika. A megrázkódtatás után helyre kell állítani a közbizalmat. Ez nem épülhet a mesterségesen szított és fenntartott megosztottságra. A bizalom alapja a kölcsönösség, a kölcsönös megbecsülés a politika és a társadalom között. Úgy is mondhatom, az elvárások egyensúlya. Mit vár el polgáraitól az állam, amely megszorításokra kényszerül? És mit vár el az emberektől a felelős kormány? Bizony, a kormány elvárja a belátást, sőt, az együttműködést. Emelkedettséget kér, felelős állampolgári magatartást. Azt, hogy az emberek saját közvetlen érdekeiken, életszínvonaluk romlásán emelkedjenek felül, hozzanak áldozatot az ország érdekében.

De hiszen akkor a választópolgár is hasonló emelkedettséget követelhet meg a pártoktól, az Országgyűléstől, a kormánytól. Nem az adok-kapok politikai színházat, hanem komolyságot és odafigyelést. Partneri viszonyt, és tiszteletet. A választópolgár ugyanis nem puszta eszköz a hatalom megszerzésére, hanem a hatalom forrása.

És amikor a polgár erkölcsi emelkedettséget követel a politikától, egyben részvételi igényét is megerősíti. Ennek pedig alapfeltétele a tájékozottság. Mindenekelőtt világosan látnunk kell, mik a célok, milyen út vezet oda, mi a menetrend, és mik az alternatívák. Ehhez a szakmák és civil szerveződések véleményét is érdemben mérlegelni kell.

A közbizalom felépülése azért sem lehetetlen, mert a pártpolitikai megosztottság - amely ma oly sok embert elvakít - mégsem gyökerezik mélyen. Felmérések bizonyítják, hogy honfitársaink az életüket vezérlő, a tartásukat adó értékekről egyformán vélekednek, tekintet nélkül arra, hogy egyébként jobb- vagy baloldalinak tartják-e magukat. Jobb- és baloldaliak, a kormánypártiak és az ellenzékiek közül ugyanannyian - méghozzá sokan - tartják fontosnak a családot, a gyermekvállalást, a gyermekek jó neveltetését és a biztonságot. Mindkét oldalról hajszálra ugyanannyian büszkék arra, hogy magyarok. Ugyanígy egyöntetűen vallják az alapvető erkölcsi értékeket is.

Ez pedig azt jelenti, hogy az ország alapjában véve egységes, hiszen életcéljaink közös értékeken alapulnak, ugyanazt értjük jón és rosszon. És ha így a leglényegesebb dolgokban egy nyelvet beszélünk, meg kell, hogy értsük egymást az ország dolgaiban is.Egy közösség vagyunk az országon belül, de egy közösséget alkot a magyar nemzet egésze is. A mai naptól Románia az Európai Unió tagja lett. Így a magyar nemzet túlnyomó része - több mint 12 millióan - immár ugyanazon közös politikai, gazdasági és jogi térség része. De természetesen a most még kívül maradt félmillió magyarral is valljuk a közösséget, és azokkal is, akik szerte a világban megtartják magyarságukat.

Az unió hatalmas teret nyit, amelyben különböző nemzetek élnek együtt, hol éles nyelvi és kulturális határokkal, hol egymásba ékelődve, hol vegyesen. Egy ilyen nyitott térben nyitott szívvel kell lennünk egymás iránt, ismerve és megértve a másik nemzet fiait. Minden magyar szeretheti a Kárpát medence egészét, minden tájat, ahová történelme és kultúrája köti. És hasonlóan érezhet az összes itt élő nép.

Közös értékeinkhez hozzátartozik a szolidaritás a szegényekkel. Az állam ugyan visszavonulhat, de a szegénység ott marad. Ezért a szociális felelősség intézményeinek át kell rendeződnie. Méltányos, hogy azok, akik a rendszer előnyeit élvezik, abból gazdagodtak meg, támogassák ugyanazon rendszer elesetteit. Gondoljuk meg, a világ jövőjét is az határozza meg, képesek lesznek-e a gazdag országok méltányosan viselkedni a világ nélkülöző részével.

Közös értékeink között mindenki első helyen említi a családot és gyermekeket. Forduljunk a gyermekek felé! Õk gazdagítanak minket a reménnyel. Értük érdemes áldozatot vállalni. Holnap ők lesznek Magyarország.

Ezért most, amikor megismételem minden magyarhoz, és az ország minden lakosához intézett újévi jókívánságaimat, külön is sok örömöt és sok erőt kívánok a szülőknek, a családoknak!

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

A kudarcok miatt az ukrán társadalomban az elmúlt években nagyon hiányzott az a pozitív kommunikáció, ami növeli a motivációt, az utóbbi hetekben azonban a támadó jellegű, sikeres ukrán hadműveletek nagy változást eredményeztek az ukrán lakosságon belül is – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új – a mások mellett a vármegye elnevezést is megszüntető – Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak majd kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kimondta az uniós elemzés: ezen a csoporton áll vagy bukik a magyar és az európai gazdaság jövője

Kimondta az uniós elemzés: ezen a csoporton áll vagy bukik a magyar és az európai gazdaság jövője

Az öregedés közvetlenül gyengíti a vállalati dinamizmust Európában. Az új cégek alapítását leginkább a 30-44 éves korosztály hajtja: ha e csoport népességen belüli súlya 1 százalékponttal nő, az akár 2,5 százalékponttal is emelheti a vállalati belépési rátát – mutat rá az Európai Bizottság 28 európai ország adatait vizsgáló friss elemzése. Magyarország ugyan uniós átlag feletti cégalapítási rátával szerepel, ám a kulcsfontosságú korcsoport mérete mindenhol zsugorodik, ami hosszabb távon komoly kihívást jelent. A jelentés szerint a munkaerőpiaci részvétel növelése, az oktatás erősítése és a kisgyermekes vállalkozók terheinek csökkentése célzottabb válasz lehet, mint az általános adminisztrációcsökkentő intézkedések.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×