Infostart.hu
eur:
361.87
usd:
311.63
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Balesetek, sérülések: karácsonykor sem pihenhettek a tűzoltók

Nem teltek nyugodtak az ünnepek a tűzoltók számára, ugyannyiszor kellett kivonulniuk, mint az átlagos hétköznapokon - mondta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban. Karácsonyfatűzből idén eddig kevés volt.

A halálos áldozatot is követelő töki tűzről Dobson Péter elmondta: a két férfi közül csak az egyik tudta elhagyni az épületet - ő értesítette a tűzoltókat -, társa bennégett.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője közölte: eddig 17 olyan tűzesetről tudnak, amelyet adventi koszorún felejtett, vagy karácsonyfán égő gyertya okozott. Ez kevesebb, mint tavaly, és nem sérült meg senki ezek következtében.

Dobson Tibor megjegyezte, hogy az ünnepek nem teltek csendesen a tűzoltók számára, akiket eddig mintegy 500 alkalommal hívtak segítségül, ami eléri a hétköznapok átlagát.

A halálesetek, sérülések szempontjából sem pozitív a kép, az ünnepek alatt eddig 15-en vesztették életüket, és majdnem hetvenen sérültek meg, többségében közlekedési balesetekben - tette hozzá. (Azóta 16-ra emelkedett a halálos áldozatok, és 71-re a sérültek száma.)Csak kisebb eszközöket használhatunk szilveszterkor

Az OKF szóvivője a szilveszterrel kapcsolatban hangsúlyozta: idén is tilos petárdát használni; csak a kisebb tűzijátékok használata legális.

A pirotechnikai termékeket december 28-a és 31-e között, a kijelölt helyeken lehet megvenni; a használat szilveszter napján este hat órától másnap reggel hatig szabályos; ekkor is csak saját felelősségre, és ha az illető elmúlt 18 éves.

A fel nem használt darabokat január 5-ig lehet visszavinni a vásárlás helyére; aki ezt nem teszi meg, szabálysértést követ el, és akár 50 ezer forintra is megbírságolhatják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Felpörög a diplomácia Moszkvában és Kijevben, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Felpörög a diplomácia Moszkvában és Kijevben, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Volodimir Zelenszkij csütörtökön bejelentette, hogy a közeljövőben amerikai tárgyalóküldöttség látogat Kijevbe és Moszkvába az orosz–ukrán háború lezárását célzó diplomáciai erőfeszítések részeként. "A következő napokban várjuk őket, ez rendkívül fontos" - tette hozzá az ukrán elnök. Donald Trump amerikai elnök közben "némileg megkésve" kártérítést követel az Ukrajnának nyújtott támogatásért. Szerinte az európai országoknak vissza kellene fizetni azt a "több százmilliárd dollárt", amit "ingyen kapott" Ukrajna és a NATO. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel az orosz-ukrán fronton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×