Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Gyurcsány és Orbán: sebzett falkavezérek

Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor "végzetes" politikai sebzettségét vélelmezi Magyarország-mellékletében a Financial Times, amely szerint a miniszterelnök kiszivárogtatott beszéde ugyanakkor "jó benyomást tett" a befektetőkre és az elemzőkre.

A londoni üzleti napilap Magyarországról közölt politikai és gazdasági mellékletének belpolitikai áttekintése szerint az idei választási évben a két fő politikai tömb két domináns személyiség mögött sorakozott fel: az egyik Gyurcsány Ferenc, a "hiperaktív" miniszterelnök, a másik Orbán Viktor, a jobboldali ellenzék jelképszerű vezetője.

Most azonban, hogy az ország a legviharosabb éven van túl a kommunizmus bukása óta, úgy tűnik: mindketten mély, sőt lehet, hogy halálos politikai sebeket szereztek - áll az elemzésben.

A lap budapesti tudósítója szerint politikusok és elemzők a politikai osztóvonal mindkét oldalán úgy vélik: a magyar politika "e két sarkcsillaga" - jóllehet igen különböző okokból - egyaránt túlságosan megosztóvá vált ahhoz, hogy túlélje a következő három évet, és ismét pártja miniszterelnök-jelöltje legyen a 2010-es választásokon.

Ha ez a vélekedés helytállónak bizonyul, távozásuk enyhítheti azt a keservesen pártos légkört, amely akadályozza a konstruktív politizálást Magyarországon - áll a Financial Timesban.

A brit lap szerint kettejük közül Gyurcsány problémái a nyilvánvalóbbak. Jóllehet a kiszivárogtatott, hazugságot beismerő beszédben azért könyörög szocialista kollégáinak, hogy támogassák reformterveit, ez az összefüggés jórészt elsikkadt.

A jobboldal dühödten reagált, tízezrek vonultak ismételten az utcára a miniszterelnök lemondását követelve; a tiltakozások némelyike erőszakos jelleget öltött - írta a lap.

Gyurcsány helyzete azonban a káosz közepette is figyelemreméltóan szilárd maradt; a szocialista párt a miniszterelnök fejét követelő Orbán-ultimátummal szembesülve felsorakozott vezetője mögött - áll az elemzésben.A Finacial Times szerint Gyurcsány helyzetének stabilitását az ingatag piaci helyzet is erősíti.

Az elhíresült hangszalag, amely sokkolta a magyarokat, valójában jó benyomást tett a befektetőkre és az elemzőkre, akik a beszédből őszinte reformfelhívást hallottak ki.

A beszéd egyértelműen pozitív volt piaci szempontból - mondta a lapnak Nehad Chowdhury, a Blue-Bay Asset Management alapkezelő vezetője, aki szerint az elhangzottak "magánjellegű természete" csak megerősíti azt a feltételezést, hogy Gyurcsány komolyan is gondolta, amit mondott.

Gyurcsány jövője azonban egyértelműen attól függ, hogy a kormányfő képes lesz-e olyan reformokat véghezvinni, amelyek nem csupán a költségvetési hiány csökkentéséből állnak, de bizonyíthatóan javítják a közszféra működését is.

Ellenkező esetben a következő választásokon Gyurcsányt csak úgy fogják emlegetni, mint azt az embert, aki "hazudott a költségvetésről, mielőtt megszorításokat vezetett volna be" - írja a Financial Times.

Az elemzés szerint Orbán Viktor legalább ennyire sebezhető; választási kampányának költekezési ígéretei és a miniszterelnök takarékossági intézkedései elleni támadásai hamisnak tűnnek.

Sólyom László köztársasági elnök a Financial Times idézete szerint azt mondta: ha ma a jobboldal lenne kormányon, "bármit mond is, kénytelen lenne elfogadni, hogy vissza kell fognia a szociális gondoskodást, az emberek védelmét".

A lap szerint Orbán nem is terjesztett elő semmiféle világos alternatívát a kormány reformprogramjával szemben. Radikális adócsökkentéseket javasolt, de nem sok ötlete van a kiadások csökkentésére.

Energiája zömét a kormány takarékossági célú reformjai elleni tiltakozás és Gyurcsány bojkottja emészti fel.Az elemzés szerint néhányan már a Fideszen belül is kezdenek belefáradni Orbán konfrontációs stílusába.

Az önkormányzati választásokon aratott győzelem komoly mértékben erősítette a pártelnök helyzetét, de a Fidesz mérsékeltjei egyre inkább úgy látják, hogy nem Orbán és obstrukciós taktikája jelenti az előre vezető utat, és lehet, hogy már készül egy kihívó.

A lap szerint Kósa Lajos debreceni polgármester a párt feltörekvő csillaga. Már jelezte országos ambícióit, és világossá tette, hogy gyakorlatiasabb megközelítést alkalmazna Gyurcsánnyal szemben.

Nemrég találkozott is miniszterelnökkel, egyértelműen figyelmen kívül hagyva Orbán bojkottpolitikáját - áll a mellékletben.

Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető ugyanakkor elveti a megosztottságról szóló feltételezéseket. Arra a kérdésre, hogy Orbán lesz-e a párt következő miniszterelnök-jelöltje, azt mondta: "ki tudja, lehet, hogy ő lesz: 2010 még messze van".

A Financial Times szerint nem csak a Fidesz jövője, de az egész jobboldal megújulási esélye a tét. Populista politikájával és megosztó taktikájával Orbán elidegenítette az MDF-et, amely meglepően jól szerepelt az áprilisi választásokon, viszont elvetette az együttműködést a Fidesszel mindaddig, amíg Orbán marad.

A szocialisták megmutatták, hogy Orbánt meg tudják verni; az egyesült jobboldallal szemben már kevesebb esélyük lehet - fejeződik be a Financial Times Magyarország-mellékletének elemzése.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×