Infostart.hu
eur:
364.13
usd:
324.15
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Vezet a Fidesz, csökken Sólyom László népszerűsége

A Magyar Gallup Intézet novemberben készült közvéleménykutatásának eredménye szerint a Fidesz a felnőtt népesség körében továbbra is nagy előnnyel vezet az MSZP előtt. A Szonda Ipsos mérése viszont Sólyom László népszerűség-vesztését mutatja.

A Magyar Gallup Intézet honlapján megjelent pártpreferencia felmérés, amelyben november 8. és 14. között 1020 véletlenszerűen kiválasztott magyar állampolgárt kérdeztek meg, azt mutatja, hogy ma a felnőtt lakosság 33 százaléka szavazna a Fideszre és 22 százaléka az MSZP-re. Az előző, októberi felmérés idején a Fidesz támogatottsága 32 százalékos, míg a szocialista párté 23 százalékos volt.

A közvélemény-kutatás eredménye szerint a kis pártok közül ebben a hónapban csak az MDF tartotta pozícióját. Míg az MDF-re az összes megkérdezett 4 százaléka (és a biztos szavazó pártválasztók 5 százaléka) szavazna, addig az SZDSZ 2 százalékos támogatást tudhat magáénak a teljes népesség, és 3 százalékos támogatást a biztos szavazó pártválasztók között.

A biztos szavazó pártválasztók között 19 százalékponttal vezet a Fidesz

A felmérés összegzése szerint a határozott pártpreferenciával rendelkezők között a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben 18 százalékpontnyi. Ebben a körben az MDF szavazóinak tábora 6 százalékos, az SZDSZ-é pedig 4 százalékos.

Mint írják, jelenleg a megkérdezettek 55 százaléka menne el, ha most vasárnap lennének a választások. A Gallup szerint a biztos szavazó pártválasztók táborában mért eredmények is a Fidesz 19 százalékpontos vezetését mutatják.

Javult a miniszterelnök munkájának megítélése

A megkérdezettek szerint a miniszterelnök munkájának megítélése valamelyest javult: azok aránya, akik tevékenységét negatívan ítélik meg, hibahatáron belül csökkent, és 6 százalékponttal nőtt az őt kedvezően megítélők aránya.

A választókorú válaszadók 30 százaléka szerint látja el a miniszterelnök jól a feladatát. A tevékenységét negatívan megítélők aránya augusztus óta folyamatosan 60 százalék körül van a Gallup mérései szerint.
Szonda Ipsos: csökken Sólyom László népszerűsége

A Szonda Ipsos felmérése ugyanakkor arról tanúskodik, hogy folyamatosan csökken a köztársasági elnök népszerűsége. A Népszabadságban közölt közvélemény-kutatási eredmények szerint Sólyom László továbbra is a második helyen áll a listán, de hónapok óta tartó népszerűségvesztése most sem állt meg.

A legnépszerűbb magyar politikus Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc versengésében továbbra is a Fidesz elnöke vezet, de előnye az utóbbi hónapokban csökkent.

A politikusok tekintélye továbbra is alacsony

A közvélemény-kutatás eredményei azt mutatják, hogy a politikusok tekintélye továbbra is alacsony. A legújabb, novemberi adatok szerint a népszerűség folyamatos csökkenése megállt, de a május és október közötti jelentős visszaesést nem sikerült visszafordítani.

A közvélemény-kutatást a Szonda Ipsos 1500 megkérdezett adatai alapján végezte, akik együttesen a teljes magyar felnőtt lakosságot reprezentálják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Jön a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagja

Jön a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagja

Átfogó pénzügyi salátatörvény-tervezet került társadalmi egyeztetésre, amelynek középpontjában a biztosítási és viszontbiztosítási szektor szabályozásának módosítása áll. A javaslat elsődlegesen az uniós Szolvencia II-rendszer frissítését ülteti át a magyar jogba: egyszerre célozza a prudens működés erősítését, az ügyfelek védelmét, a felügyeleti együttműködés javítását és a kisebb, egyszerűbb működésű biztosítók adminisztratív terheinek csökkentését. A csomag emellett érinti a magánnyugdíjpénztárakat, a befektetési vállalkozásokat, a pénzügyi konglomerátumokat, a hitelintézeti szabályokat és a tőkepiaci kárrendezési alap működését is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×