eur:
395.82
usd:
366.44
bux:
73879.98
2024. augusztus 1. csütörtök Boglárka

A Nyugatinál épül a kormányzati negyed - képgaléria

A Nyugati pályaudvarnál épül meg az új kormányzati negyed - döntött a kabinet balatonőszödi ülésén. Csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés is a Nyugati melletti területet ítélte legalkalmasabbnak az új irodakomplexum felépítésére.

Az új kormányzati negyed felépülésével olcsóbb és hatékonyabb lesz az igazgatás, benne a minisztériumok működése - hangsúlyozta a kancelláriaminiszter.

Szilvásy György közölte: az előzetes tervek szerint a beruházás összes költsége mintegy 50 milliárd forint lesz, a tervezés bő egy évet vesz igénybe, az átadás 2009-re várható.

Demszky Gábor főpolgármester hangsúlyozta: a 28 hektáros beruházással új városközpont épül, aminek meghatározó eleme lesz a kormányzati negyed.

Nagyberuházás

Szakértők szerint kormányzati negyed megépítése 150-180 ezer négyzetméter irodaterületet jelent, ez 200-250 millió eurós (51-64 milliárd forint) beruházást vonna maga után.

A negyedet magánfejlesztő építi majd fel, a kormány pedig visszabérli a területet. Jelenleg a modern A-kategóriás irodaházak bérleti díja 15 euró havonta négyzetméterenként.

A Nyugati pályaudvar melletti döntés előnye, hogy a terület nagyrészt állami tulajdonban van. A kiválasztott közel fekszik a Parlamenthez és a Földművelésügyi Minisztériumhoz, ahová a tervek szerint átköltözne a Miniszterelnöki Hivatal 700 fős állománya.

A Portfolio. hu internetes gazdasági szaklap szerint a legnagyobb esélye a beruházás lebonyolítására a TriGránit Rt-nek van, hiszen az ingatlanfejlesztő cégnek jelentős érdekeltsége van a kabinet által kormányzati negyednek kijelölt területen.

Jól járhat az állam

{{keretes_cim}}

Terézváros polgármestere szerint a MÁV-val közösen készített terv csak egy lehetőség, nyilván lesznek ahhoz képest változások. Azt azonban kiemelte, hogy egy multikulturális városrészt szeretnének, nem egy monolitikus kormányzati negyedet, ahol 17 órakor lekapcsolják a villanyt és kiürül minden.

Szeretnék, ha a kormányzati intézményeken kívül épülne a területen például múzeum, lennének kávéházak, konferenciaközpont, szálloda, tehát egy olyan városrész alakulna ki, amely szinte városközpontként üzemel - hangsúlyozta Verók István.

A polgármester hozzátette: Terézváros munkacsoportot hoz létre a kormánynegyed építéshatósági munkáinak meggyorsítására.

Ingatlanpiaci szakértők szerint a kormány jól jár azzal, ha egy kormányzati központba költözteti a minisztériumait. Az elnagyolt mérleg szerint az új, mintegy 50-100 milliárd forint forrást igénylő központot a befektető építi meg, a kormány pedig évi 5-6 milliárd forintért bérli majd az irodákat. Ez megtakarítást hoz, és a jelenlegi minisztériumok eladásának bevétele is a büdzsét gazdagíthatja.

Az új kormánynegyed a kabinet várakozása szerint évi 10 milliárd forint megtakarítást hoz az üzemeltetésben, és egyszeri, százmilliárd forintos bevétellel is gazdagítja a büdzsét.

Az eddig megjelent információk szerint a jelenleg szétszórt minisztériumi épületek rossz helykihasználtsággal működnek, az apparátusnak elég lenne 40 százalékkal kevesebb hely is. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi 213 ezer négyzetméterről mintegy 160 ezer négyzetméterre húznák össze magukat a hivatalok.

Feleannyiből kijöhetnek

A Figyelőnet információi szerint a jelenlegi konstrukcióban egy négyzetméter iroda fenntartása havi 40 euróba kerül az államnak, míg egy korszerű, új irodaépületet - üresen - havi 15-20 euróért bérelhetnének piaci áron négyzetméterenként.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a bérelendő terület jóval kisebb lesz a jelenleginél, akkor a kormány várakozásai szerint évente 10 milliárd forinttal kevesebbet költhet az új irodák bérlésére, mint a jelenlegiek fenntartására. Az új irodák berendezése még egy külön kiadási tétel a számításban.

Külön bevételi tételt jelent viszont még a mostani minisztériumi épületek eladása, amelyek felújítás után lakóházként, irodaházként vagy szállodaként hasznosíthatók. Kormányzati remények szerint az állam összesen körülbelül 100 milliárd forintot kaphat ezekért az ingatlanokért, amelyeket valószínűleg nem egy csomagban, hanem külön-külön értékesít majd a kincstár.

A főváros is a Nyugatit akarja

A fővárosi önkormányzat csütörtöki ülésén a városatyák a három lehetséges helyszínből a Nyugati pályaudvart és környékét tartották a legjobbnak. Az indokok között az egyik legfontosabb az volt, hogy a projekt az egész városrész megújulását eredményezhetné.

Ellenzéki képviselők azonban rámutattak, hogy a beruházáshoz nem készült forgalomelemzés vagy költséghatékonysági tanulmány.

Verók István, a VI. kerület polgármestere erre reagálva az InfoRádiónak azt mondta: a pályázathoz mellékeltek egy forgalomtechnikai felmérést és egy javaslatot is, amely két bekötőúttal tehermentesítené a területet.

A Fidesz szerint elfogadhatatlan, hogy kormányzati luxusnegyed építéséről döntött a kormány.

Szijjártó Péter közölte: ingatlanspekulációt sejtenek az ügy hátterében, és a két egykori üzlettárs, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szilvásy György kancelláriaminiszter profitálhat a kormányzati negyeddel összefüggő ingatlanügyletekből.

Eddig minden olyan ügyben rosszul járt az állam, amelyben magántőkét vontak be állami beruházásokba - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szilágyi Áron: azt nem gondoltuk, hogy van egy csodacseréjük
Ezüstvisszhangok

Szilágyi Áron: azt nem gondoltuk, hogy van egy csodacseréjük

A férfi kardcsapat tagjai az elveszített olimpiai bajnoki döntő után közvetlenül még csalódottak voltak, de abban egyetértettek, hogy nüanszokon múlott a Dél-Korea elleni finálé, és néhány nap múlva megszépül az ezüstérem. Elárultak azt is, hogy mivel léptek túl az egyéni verseny csalódásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.08.01. csütörtök, 18:00
Kárpáti Róbert
sportpszichiáter
Kovács Pál: egy harmadik orosz atomerőművet építhet Magyarország

Kovács Pál: egy harmadik orosz atomerőművet építhet Magyarország

Magyarország egy harmadik atomerőmű építését fontolgatja, de nem a meglévő Paksi Atomerőmű (Paksi Atomerőmű) telephelyén – közölte Kovács Pál korábbi Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár, akire az erőmű főigazgatói irodájának vezetőjeként hivatkoznak a RIA Novosztyinak adott interjújában. Kovács kijelentette, hogy az új erőmű technológiáját csak a megfelelő helyszín kiválasztása után határozzák meg. Elméletileg az új erőmű egy kis moduláris reaktor (SMR) lehetne, amely technológiából egyelőre csak az oroszok gyártottak működő változatot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×