Infostart.hu
eur:
365.82
usd:
327.43
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Mégis megmaradhat a szabad kórházválasztás

Beutalóval továbbra is bármely kórházba lehet majd menni, nem csak a lakóhelyhez legközelebbi három intézménybe - tudta meg az InfoRádió. Az egészségügyi bizottság módosító javaslata nyomán ugyanis kikerült az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvényjavaslatból, hogy három, az OEP által kijelölt kórház közül kell választania a betegnek. Az egészségügyi bizottság szocialista alelnöke a súlyponti kórházak számának növelését sem tartja elképzelhetetlennek.

Abban a módosító csomagban, amelyet a kormányülés után tárgyaltunk, benne volt, hogy az orvosválasztás három kórházra korlátozott lehetősége kikerült a törvényből, tehát megmarad a beutalási rend szerinti kórházválasztás lehetősége - mondta az InfoRádiónak Schvarcz Tibor.

Ez pedig azt jelenti, hogy továbbra is bármely kórházba mehet a beteg, ha oda beutalják. Fizetni csak akkor kellene, ha beutaló nélkül megy - tette hozzá az egészségügyi bizottság szocialista alelnöke.

Schvarcz Tibor szerint a bizottsági ülés vitájának fényében mindenképpen el kell gondolkodni a súlyponti kórházak számának esetleges növeléséről is, mert úgy tűnik, hogy megközelíthetőség szempontjából vannak még kevésbé lefedett területek.

A szocialista politikus ugyanakkor rámutatott arra is, hogy nagyon óvatosan kell bánni a kérdéssel, mivel ha esetleg újból megnyitják a listát, elindulhat egy erős lobbi folyamat.

Arra a felvetésre, hogy Kincses Gyula egészségügyi miniszteri tanácsadó az InfoRádiónak éppen csütörtökön jelentette ki, hogy a kormány a maga részéről véglegesnek tekinti a súlyponti kórházak listáját, Schvarcz Tibor megjegyezte, hogy a kérdésről most indultak tárgyalások, és a jövő szerdai bizottsági ülésen bizottsági módosító javaslatként ezeket még be lehet adni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×