Infostart.hu
eur:
365.74
usd:
327.08
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Fidesz: a kormány 20 milliárdot szán önmaga fényezésére

A Fidesz szerint a kormány jövőre annyi pénzt költ önmaga reklámozására és luxusberuházásokra, mint amennyit a vizitdíj és kórházi napidíj címén be akar hajtani az állampolgároktól.

Az ellenzéki párt szóvivője úgy fogalmazott: a kabinet nem teheti meg, hogy az általa elkövetett hibák árát az emberekkel fizettesse meg.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a minisztériumok jövő évi költségvetésében csaknem 19,5 milliárd forint szerepel kommunikációra és reklámra, továbbá a kormány 600 millió forintot akar költeni a kormányzati negyed beruházásának előkészítésére.

Danks emlékezetvesztést gyanít

A Fidesz újabb kísérletet tesz arra, hogy a fával eltakarja az erdőt, hogy légből kapott állításokkal elfedje a reformok lényegét - válaszolt a fideszes politikus felvetéseire a kormányszóvivő.

Danks Emese közölte: "teljes emlékezetvesztésre utalnak" a kormányzati kommunikációval kapcsolatos fideszes kifogások.

Eddig ugyanis az Orbán-kormány időszakában fordították a legtöbb állami forrást a kormány kommunikációjára - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×