Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

Orbán: "ma rendkívüli helyzet van"

A Fidesz elnöke szerint Magyarországon az ellenzék demokrata, a kormány viszont nem az.

Orbán Viktor a Magyar Televízió Az este című műsorában azt mondta, hogy ezért nincs ma együttműködés még az alapvető kérdésekben sem a két oldal között.

"Egy nem demokrata, betegesen hazudozó, az erőszakot megszólalásával, a rendőri brutalitásokat döntéseivel támogató miniszterelnökkel szemben a leghatározottabb elutasítás hangján lehet beszélni" - hangsúlyozta a politikus.

A Fidesz elnöke közölte: helytelen úgy értelmezni Sólyom Lászlónak egy hét végi interjúban mondott szavait, hogy a köztársasági elnök bírálta volna a Fideszt, amiért képviselői a miniszterelnöki felszólalások idején kivonulnak a parlamenti ülésteremből.

"Ma rendkívüli helyzet van, és nekünk e szerint kell cselekedni" - szögezte le Orbán Viktor.

A pártelnök szerint más dimenzió a párt és más az önkormányzat, az utóbbiaknak tárgyalniuk kell a miniszterelnökkel.

Mint mondta: ennek az az oka, hogy Magyarországon az emberek megélhetési válságba jutottak, hiszen a kormány olyan döntéseket tervez, amelyekkel a következő év elején több százezer család helyzete válik kritikussá.

Eközben itt vannak a közbizalmat élvező, megválasztott önkormányzati vezetők, akiknek az a dolguk, hogy elmondják a miniszterelnöknek: ne zárja be a kórházakat és az iskolákat, ne kényszerítse az önkormányzatokat arra, hogy növeljék a munkanélküliek számát - tette hozzá Orbán Viktor.

"A konkrét, helyi ügyekben kell megállapodni" - szögezte le.

Orbán Viktor arra is kitért, hogy a Fidesz önkormányzati képviselői, megyei közgyűlési elnökei, nagyvárosi polgármesterei tekintély, közbizalom szempontjából a párt meghatározó emberei, ezért is fontos, hogy az önkormányzati fórumban befolyást gyakorolhassanak a Fidesz működésére.

Az ellenzéki pártelnök egy kérdésre válaszolva elmondta: nem számol azzal, hogy Kósa Lajos, Debrecen polgármestere 2007-ben riválisa lesz a Fidesz elnöki posztjáért.

Címlapról ajánljuk
Diákmunka ősszel: kiderültek a leggyakoribb munkatípusok és az órabérek

Diákmunka ősszel: kiderültek a leggyakoribb munkatípusok és az órabérek

Több mint 100 ezer új hallgató érkezik idén ősszel a felsőoktatásba, ami a tanévkezdéssel együtt jelentősen átalakíthatja a diákmunkapiacot. A Mind-Diák Szövetkezet szerint a diákok a nyári időszaknál kevesebb órát vállalnak majd, ugyanakkor a hosszú távú gyakornoki programok többsége változatlanul működik tovább, és egyre fontosabb szerepet kapnak a szakmai tapasztalatot nyújtó pozíciók.

Európa megállíthatatlanul melegszik, az átlagnál is jobban

A globális felmelegedés mellett Európa még az átlagosnál is jobban melegszik, méghozzá megállíthatatlanul, az 1980-as évek óta – derült ki az InfoRádió Aréna című műsorából, amelynek vendége volt Kis Anna éghajlatkutató, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszék tudományos munkatársa és Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza, akik a miértekről is részletesen szóltak.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Tisza-kormány: marad válsághelyzet, döntés született a Bayer Construct csődjéről is

Tisza-kormány: marad válsághelyzet, döntés született a Bayer Construct csődjéről is

A Tisza-kormány stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct és a ZVK Development csődeljárását, lehetővé téve állami vagyonfelügyelő kirendelését a vagyonkimentés megakadályozására. Az oktatásban is jelentős fordulat várható: 2026/2027-től újra elérhető lesz az Erasmus-program minden magyar egyetem számára, 2027-től pedig megszűnnek a közérdekű vagyonkezelő alapítványok. A kormány emellett több döntésről is beszámolt: 10 százalékkal emelkednek a megváltozott munkaképességűek ellátásai, tízmilliárd forintos kríziskezelő alap jön létre a gyermekvédelemben, illetve meghosszabbodik a tömeges bevándorlás miatti válsághelyzet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×