Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.93
bux:
145010.72
2026. november 2. hétfő Achilles

Példátlan és diszkriminatív a kormány terve?

Magyar akadémikusok egy csoportja szerint Európában példa nélküli és diszkriminatív szabályozás készül Magyarországon a géntechnológiai törvény módosításáról szóló javaslattal, amit a kormány ötpárti megállapodás alapján, a héten elfogadott.

Fésüs László akadémikus, a levél egyik aláírója, a Debreceni Egyetem Orvostudományi Centrumának elnöke úgy vélekedett az Inforádió kérdésére: a génmódosítás nem veszélyezteti a lakosság egészségét.

Elmondta azt is: az Egyesült Államokban nem tiltják ezen élelmiszerek árusítását. Hangsúlyozta: meg kell találni a kompromisszumot a teljes tiltás és a korlátlan alkalmazás között.

A haladás kockázattal jár

A haladás kockázatai nem szabad, hogy eltérítsék a tudósokat és a társadalmat a haladó technológiáktól - mondta az InfoRádiónak az ELTE Biológiai Fizikai Tanszékének tanára.


A pánikelmélet kidolgozójaként nemzetközi hírű Vicsek Tamás professzor úgy véli: az akadémikusok levele az országgyűlési képviselőkhöz nemcsak a génmódosított növénytermesztés mellett foglal állást, hanem a fejlődés és a korszerű életszemlélet mellett is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Erősödik a forint, 364 körül jár az euró

Erősödik a forint, 364 körül jár az euró

Széles körben erősödik a forint: az euró 364 felett, a dollár 324 és 325 között jár, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is feljebb került. A piaci figyelem középpontjába a zloty került, amely a mélyülő lengyel belpolitikai válság hatására hároméves mélypontra gyengült az euróval szemben. Az olajárak esése ugyanakkor a nyersolajimportra szoruló országok, köztük India, Dél-Afrika és Magyarország devizáinak kedvezett; az árupiaci enyhülést az a hír váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök hajlandó több időt adni az Iránnal folytatott diplomáciai rendezésnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×