Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
324.89
bux:
145243.44
2026. november 2. hétfő Achilles

Lemondott az MSZP fővárosi frakcióvezetője az SZDSZ-es koalíció miatt

Elfogadta az MSZP-SZDSZ közötti koalíciós szerződés tervezetét pénteken a szocialisták budapesti párttanácsa, amelynek ülésén Molnár Gyula fővárosi elnök és frakcióvezető bejelentette, hogy lemond frakcióvezetői posztjáról - közölték az elnökségi ülés résztvevői.

Lemondott frakcióvezetői tisztségéről Molnár Gyula, miután az MSZP budapesti párttanácsa elfogadta a párt és az SZDSZ közötti koalíciós szerződés tervezetét. Az elnökség csaknem egyhangúlag Steiner Pál frakcióvezető-helyettest javasolja a képviselőcsoport új vezetőjéül.

Az elnökség álláspontjának megváltoztatására kérte a fővárosi frakciót a fővárosi kiemelt fejlesztések bizottsága elnöki posztjával kapcsolatban. A képviselőcsoport több fordulós szavazás után Hunvald György VII. kerületi polgármester mellett voksolt, az elnökség viszont Somlyódy Csaba budapesti pártalelnököt támogatta, aki az előző ciklusban egyszerre volt a tulajdonosi és a kiemelt fejlesztések bizottságának fővárosi elnöke.

Ha a frakció elfogadja az elnökség álláspontját, akkor Somlyódy Csaba, akinek érdekében erőteljesen szót emelt az SZDSZ és Demszky Gábor személyes főtanácsadója, Mesterházi Ernő is a koalíciós tárgyalásokon, ismét egyidejűleg vezetheti ezt a két bizottságot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×