Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
325.24
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

A területi kórházak is besegítenek majd a sürgősségi ellátásba

Nem csak a kiemelt kórházak látnak el sürgősségi eseteket a kórházstruktúra átalakítás után - mondta az InfoRádióban az Egészségügyi Minisztérium államtitkára, Horváth Ágnes.

Bár a Magyar Kórházszövetség elnöke, Golub Iván korábban úgy nyilatkozott, hogy gyakorlatilag lehetetlen áprilisig végrehajtani a változtatásokat, Horváth Ágnes szerint a kórházak átalakítása végbemegy a tervezett időpontra.

Az államtitkár elmondta: a folyamat elején a miniszter tesz javaslatot minden régió kapacitására, majd a régióknak marad idejük a tervezet megtárgyalására, átdolgozására és elfogadtatására. Az átalakítás fontos szempontja, hogy a dolgozók munkaideje megfeleljen az uniós előírásoknak.

Horváth Ágnes szerint a változtatásokkal meg kell szűnniük a kihasználatlan kapacitásoknak, és azt is el kell érni, hogy a betegek a megfelelő szinten vegyék igénybe az ellátásokat. Az Egészségügyi Minisztérium államtitkára szerint a célok megvalósulása esetén többletforrás keletkezik a rendszerben, így tudják javítani az intézmények finanszírozását.

A politikus hangsúlyozta: nem csak a 31 kiemelt kórház vesz részt a sürgősségi ellátásban, hanem a területi kórházak is szerepet kapnak, hogy a lakosság igényeinek biztonságosan meg tudjanak felelni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

Tisza-kormány: az NNI keresi Matolcsy Ádámot, Ókovács Szilvesztert pedig menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×