Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
324.96
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Kóka: akkor sem szabad osztogatni, ha lesz pénz

A Liberális Gazdasági Tanács (LGT) szerint világos reformmenetrendre van szükség - mondta az InfoRádióban Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, a tanács elnöke. Az SZDSZ-es politikus arról is beszélt, hogy akkor sem szabad osztogatni, ha a reformok következtében költségvetési tartalék szabadulna fel.

Kóka János kiemelte: támogatják Gyurcsány Ferenc kormányfő elképzelését, hogy 2008-tól csak olyan költségvetés fogadható el, aminek elsődleges egyensúlya szufficites lesz.

Az SZDSZ ezt azonban csak úgy tudja elképzelni, ha kiadási oldalon takarékoskodnak, ez nem jár az adóbevételek növelésével és egyúttal az adórendszer egyszerűsítésével párosul, mert a bonyolult adminisztráció jó ideje a gazdaság versenyképességének egyik legfőbb gátja - tette hozzá a miniszter.

A konvergencia-program következetes megvalósítására van szükség

Kóka János azt mondta, hogy a konvergencia-programban már a kiadáscsökkentő intézkedések vannak túlsúlyban. Példaként említette a többi között a gázártámogatás rendszerének megváltozását és az egészségügyi kiadások csökkentését célzó intézkedéseket.

"Ha a reformok következtében bármiféle költségvetési tartalék szabadulna föl, akkor azt nem szabad elosztogatni, hanem az élőmunkát terhelő adók és járulékok csökkentésére kell fordítani, csak így növelheti Magyarország a versenyképességét" - jelentette ki az InfoRádióban a gazdasági és közlekedési miniszter.

Kóka János szerint a konvergencia-program elvezet az euró bevezetéséhez, ha a kormány következetesen végrehajtja az intézkedéseket.

Csak akkor lehet csökkenteni az adókat, ha a gazdaság lehetőségei és a költségvetés igényei egyensúlyba kerülnek egymással. Amíg ez nem következik be, addig az adócsökkentés csak az államadósság növekedéshez vezethet - mondta a liberális politikus.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Erősödik a forint, 364 körül jár az euró

Erősödik a forint, 364 körül jár az euró

Széles körben erősödik a forint: az euró 364 felett, a dollár 324 és 325 között jár, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is feljebb került. A piaci figyelem középpontjába a zloty került, amely a mélyülő lengyel belpolitikai válság hatására hároméves mélypontra gyengült az euróval szemben. Az olajárak esése ugyanakkor a nyersolajimportra szoruló országok, köztük India, Dél-Afrika és Magyarország devizáinak kedvezett; az árupiaci enyhülést az a hír váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök hajlandó több időt adni az Iránnal folytatott diplomáciai rendezésnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×