Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.9
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Az MDF elnökét meglepte Sólyom eljárása

Az MDF elnöke szerint elgondolkodtató, hogy a szentesi orvosok ügyében a köztársasági elnök még a felülvizsgálati kérelem előtt adott kegyelmet. A pártelnök erről a közszolgálati televízióban beszélt.

Sólyom László köztársasági elnök kegyelemből enyhítette a szentesi orvosok büntetését. A szentesi kórház sebészeti osztályának korábbi vezetőjét június 16-án jogerősen három év börtönre ítélték, mert több mint kétszáz alkalommal végzett külföldi betegeken műtéti beavatkozást pénzbeli ellenszolgáltatásért, úgy, hogy azokat sürgősségi ellátásként jelentette, és ezzel több mint 65 millió forint kárt okozott az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak.

A társtettesként, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és a folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatti végrehajtandó szabadságvesztés büntetést a köztársasági elnök kegyelemből egy év szabadságvesztés büntetésre mérsékelte.

A bíróság a kórház korábbi főigazgatóját, aki a beavatkozásokat engedélyezte, és tudott a téves jelentésekről is, jogerősen egy év hat hónap letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta; Sólyom László a büntetés-végrehajtását kegyelemből két év próbaidőre felfüggesztette.

A volt igazságügy-miniszter emlékeztetett: az igazságügyi tárca vezetője - eljárási kegyelem esetében a legfőbb ügyész - felterjesztésére kerül a köztársasági elnök elé egy kegyelmi ügy, és amikor a köztársasági elnök a kegyelmet gyakorolja, akkor a végrehajtó hatalom képviseletében az igazságügy-miniszter ellenjegyzi a döntést.

"Mindannyiunk számára elgondolkodtató, hogy egy olyan eljárásban, amelyben még a felülvizsgálati kérelem hátravan, megszületett most egy kegyelmezés, amely enyhítette a bíróság által kiszabott büntetést. A felülvizsgálati eljárásban viszont az alapítélethez képest fog a Legfelsőbb Bíróság bármilyen döntést hozni" - mondta a pártelnök.

Dávid Ibolya azt mondta: az Orbán-kormány idején próbáltak arra törekedni, hogy kiszámíthatóvá tegyék a kegyelmi eljárást, ami "nem feudális jog" egy demokráciában.

"Mi azt az álláspontot képviseltük (...), hogy nem lehet az ítéleteket a kegyelmezési eljárással felülírni, magyarul tiszteletben kell tartani a bírság első-, másodfokú döntését, és még van egy harmadfok is, ez a felülvizsgálat" - jelentette ki.

Megjegyezte: minden olyan lényeges körülményt méltányoltak, amit nem tudott a bíróság figyelembe venni.

Dávid Ibolya szerint elképzelhető, hogy a kegyeli eljárásban "a határon túli motívum meghatározó volt", és a betegek kiszolgáltatott helyzete, a hozzájuk fűződő érzelmek így akár méltányolható körülmények is lehetnek.

A kegyelmet adó nem köteles indokolni a kegyemet, "ez azonban nem jelenti azt, hogy köteles nem indokolni" - fűzte hozzá.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×