Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.54
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Gyurcsányt szerették a nők

A közvélemény-kutatásokból is kiderül, hogy tavasszal a kampányidőszakban fordított a szocialista párt, jelentős mértékben Gyurcsány Ferencnek köszönhetően - mondta a Magyar Gallup Intézet kutatási igazgatója a Választások után - 2006 című konferencián.

Az MSZP a kampányidőszakban nyerte meg a választásokat - jelentette ki a politikai preferenciákról és politikai moralitásról szóló előadásában Hideg Gergely, a Magyar Gallup Intézet kutatási igazgatója.

Az intézet felméréséből kiderül, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt végig a nagyobb ellenzéki párt volt a népszerűbb, egyedül a felső áfakulcs 20 százalékra csökkentése emelt az MSZP népszerűségén 2005 októberében.

Az emberek pesszimisták voltak a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány idejében is, a kutatás szerint ugyanakkor az országgyűlési választások idejére a pesszimizmus alábbhagyott.

A választások utáni időszakban az ígéretek nem egyeztek a tettekkel, ezért a pesszimizmus ismét eluralkodott - fogalmazott a Gallup kutatási igazgatója.

Hideg Gergely közölte: 2006 októberében az emberek 60 százaléka gondolta azt, hogy romlani fog saját és családja helyzete az elkövetkező 12 hónapban.

A Gallup közvélemény-kutatása szerint a választások után minden eddiginél többen gondolják azt, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rosszul végzi a munkáját.

"Pedig ő nyerte meg a választást. Azt láttuk, hogy a pártok teljesítményében olyan nagy különbség nem volt, és Gyurcsány Ferenc mindig támogatottabb volt, mint a pártja, különösen a nők körében" - tette hozzá.

A szavahihetőség a legfontosabb

A legfontosabb célértékek és az ezek eléréséhez felhasználható eszközértékek nem változtak sokat az elmúlt 30 évben - mondta el Hideg Gergely. Ebből a vizsgálatból kiderül, hogy a szavahihetőség 1982 óta - mióta az erre vonatkozó felméréseket végzik - a legfontosabb érték az emberek számára.

A felmérés szerint az SZDSZ szavazóinak a legfontosabbak az egyéni értékek, mint a barátság és a szerelem, míg a fideszes tábor a haza biztonságát és az elvégzett munka örömét helyezi előtérbe. Hideg Gergely érdekességként említette, hogy a két tömegpárt támogatói a feltett kérdésekre nagyon hasonlóan válaszoltak.

A morális vétségek megítélésében szintén azt az eredményt kapta a Gallup, hogy a két kisebb párt tábora megengedőbb, az MSZP és Fidesz szavazói pedig egységesen elutasítók a morális értékek megsértésekor.

Az igazi lövészárkok a magyar történelem periódusainak megítélése miatt alakulnak ki.

A Kádár-korszakot az MSZP-s szavazók fontosabbnak ítélték, mint a fideszesek; az 1956-os forradalom a nagyobbik ellenzéki párt tábora szerint pedig jelentősebb esemény a magyar történelemben, mint ahogy azt a szocialista szavazók gondolják.

Mást gondolnak, hasonlóan viselkednek

Az utóbbi másfél hónapban a két nagy párt tábora minden egyes kérdésben homlokegyenest ellentmondott egymásnak - mondta el a konferencián a Szonda Ipsos közvélemény-kutató intézet vezetője. Závecz Tibor ugyanakkor érdekesnek találta, hogy a két tábor mégis hasonlóan viselkedik.

A nagyobbik kormányzó párt támogatottsága történelmi mélypontot ért el szeptemberben a Szonda-Ipsos mérése szerint; 21-22 százalékos támogatottsága a korábbi mérések szerint sohasem volt az MSZP-nek. A Fidesz emellett minden hónapban erősödött.

A Szonda Ipsos kutatásai szerint az MSZP a parlamenti választások óta elvesztette szimpatizánsait, szavazóbázisa a biztos szavazókra csökkent. Velük szemben a Fidesz meg tudta tartani a pártszimpatizánsokat.

Kiderült az is, hogy az eredmények szerint a parlamenti választások óta igen magas az emberek politikai érdeklődése, ezért ma is sokan mennének el szavazni. A magas politikai érdeklődés különösen érvényes az utóbbi hónapra.

Felmérés készült a másik párttal szembeni ellenérzésről. Az MSZP szavazóiban az önkormányzati választási kampány és az azt követő zavargások idején nőtt meg az ellenérzés a Fidesszel szemben.

Az ellenzéki párt bázisának nagy része a Gyurcsány-csomag bejelentésétől érezte úgy, hogy semmi esetben sem szavazna a szocialistákra.

A Szonda Ipsos megvizsgálta a saját pártvezető megítélését is. Závecz Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy még Gyurcsány Ferenc saját táborán belüli népszerűsége 90 százalékról nagymértékben csökkent, addig Orbán Viktor megítélése lényegében változatlan maradt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Csökkenő veszteséget, de lassuló árbevétel-növekedést könyvelt el a történelmi tőzsdére lépésre készülő AI-óriás

Csökkenő veszteséget, de lassuló árbevétel-növekedést könyvelt el a történelmi tőzsdére lépésre készülő AI-óriás

Közel 900 milliárd dolláros kötelezettséget vállalt a mesterséges intelligenciát kiszolgáló infrastruktúra kiépítésére az Anthropic a következő évekre – írta meg a Financial Times a vállalat tőzsdei bevezetést előkészítő, frissített dokumentumai alapján. A Claude nyelvi modellt fejlesztő cég számítási kapacitásokra fordított kiadásai jelenleg gyorsabban nőnek, mint a bevételei, ami a jövő hónapra tervezett elsődleges nyilvános részvénykibocsátás előtt komoly kérdéseket vet fel a befektetőkben az üzleti modell megtérülésével kapcsolatban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×