Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.9
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Meghátráltak a háziorvosok

A háziorvosok 96 százaléka elküldte a betegforgalmi adatokat az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak - mondta el az Egészségügyi Minisztérium államtitkára. A Magyar Orvosi Kamara háziorvosi szekciójának vezetője úgy tudja: több orvos nem küldte át azoknak a betegeknek az adatait, akik ehhez nem járultak hozzá.

Kertai Aurél október elején az InfoRádióban azt mondta: több mint ezer háziorvos megtagadja a szeptembertől kötelező adatszolgáltatást. Az ugyanis annyi adminisztrációs terhet jelent számukra, hogy csak akkor tudnák megoldani, ha felvennének egy embert.

Ráadásul olyan adatokat kellene kiadniuk, amelyek a beteg személyiségi jogait sérti, és közlésük ellentétes az orvosi titoktartással - közölte Kertai Aurél.

Hozzátette: Budapesten egész kerületek, vidéken pedig egész megyék csatlakoztak a mozgalomhoz.

Most azonban kiderült, hogy a háziorvosok 96 százaléka, azaz 6.539 orvos megküldte az adatokat, és mindössze 266 háziorvos nem tett ennek eleget. Horváth Ágnes államtitkár azt mondta: főleg Fejét és Zala megyéből érkezett lényegesen kevesebb jelentés, mint a többi megyéből.

Kertai Aurél szerint sokan vannak azok az orvosok, akik csak részlegesen szolgáltattak adatokat az OEP-nek. Megkérdezték betegeiket, és aki nem járult ehhez hozzá, azokról nem továbbítottak információka.

Hozzátette azt is, hogy az adminisztráció 20-25 százalékos időveszteséget jelent a háziorvosoknak, ezért tovább kell rendelniük.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×