Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
326.07
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Giró-Szász: Orbán túlélési esélye nagyobb, mint Gyurcsányé

A 2010-es politikai túlélés szempontjából Orbán Viktor, a Fidesz elnöke jobb helyzetben van, mint Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök - közölte a Századvég Alapítvány igazgatója az InfoRádióban.

Giró-Szász András a két nagy párt vezető személyiségeiről azt mondta: mindketten megosztó személyiségek és "vagy sikerül, vagy nem" játékot játszanak a politikában.

De nem szabad ugyanúgy értékelni egy miniszterelnököt és egy ellenzéki pártvezért - tette hozzá.

Az ellenzéki pártelnöknek nagyobb a túlélési esélye, 2010-ben ugyanis nehéz helyzetbe kerülhetnek a szocialisták, ha Gyurcsány Ferencet indítják a kormányfői posztért - mondta Giró-Szász András.

Addig ugyanis nem valósulhat meg olyan jelentős változás a magyar társadalomban, amely javítana a jelenlegi miniszterelnök megítélésén, amely úgymond pozícióba hozná Gyurcsány Ferencet - vélekedett.

A párbeszédre nagyobb szükség van, mint valaha

A mostani politika helyzet különösen fontossá és elkerülhetetlenné teszi, hogy a kialakult két nagy politikai pólus képviselői megpróbáljanak közeledni egymáshoz, és legalább az alapvető kérdésekben konszenzusra jussanak - mondta a politológus.

Hozzátette azonban, hogy a politikai elit nem fog változtatni azon az attitűdjén, hogy két nagy bázisra osztja a társadalmat, és minden felmerülő kérdésben a különbségeket hangsúlyozza.

A politológus szerint ez a magatartás nemcsak a két nagy pártra, hanem minden politikai tömörülésre igaz, és mindaddig nem fog megváltozni, amíg az adott párt törzsbázisa nem fordít hátat emiatt a tömörülésnek.

Giró-Szász András hangsúlyozta: mindez csak Magyarországra jellemző. A nyugat-európai országokban a pártok ugyanis négy-öt alapvető kérdésben meg tudnak egyezni egymással.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×