Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
326.07
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Nem volt ügyeletes a rendőr kezelését elutasító orvos?

Nem volt ügyeletes az az orvos, akit egy rendőr azzal vádolt, hogy nem látta el sérülését. Ezt a Szent János Kórház vezetője közölte. A Népszabadság szerint "az ügyeletes orvos - a rendőrnek az esetről írt jelentése szerint - azt mondta: biztosan sokat rohangált a békés tüntetők után, azért fáj a lába. Majd rendbe jön magától."

Az orvos tagadta, hogy beszélt volna aznap a panaszos rendőrrel - mondta el Havas Szófia a doktorral folytatott személyes beszélgetésére hivatkozva.

Az igazgató közlése szerint a rendőr felesége nővérként dolgozott a kórházban, ő kérte meg kollégáját, hogy lássa el férjét. Beszélgetésüknek nem volt fültanúja - tette hozzá.

A rendőr nem a Szent János Kórházhoz tartozott lakóhelye szerint, és sérülése nem igényelt sürgős ellátást. A rendőr és az orvos ismerték egymást, korábban már többször ellátta a doktor a beteget - mondta Havas Szófia.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást - mondta el Bálint Gabriella, a BRFK sajtóügyeletese.

Jármy Tibor őrnagy, a BRFK szóvivője közölte, hogy meghallgatták a jelentést író rendőrt. A meghallgatáson kiderült, hogy a rendőr nem, csak a felesége beszélt az orvossal.

A BRFK elfogultság miatt kedden az ORFK-nak adja át a Szent János Kórház egyik orvosa ügyében indult nyomozást - tudta meg az MTI rendőrségi forrásból.

Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője azt mondta: ilyen esetekben az országos rendőrfőkapitánynak három nap áll rendelkezésére, hogy kijelölje azt a rendőri szervezetet, amely nyomoz majd az ügyben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×