eur:
395.16
usd:
365.09
bux:
73475.88
2024. július 31. szerda Oszkár

Bérfelzárkózás majd 2009 után

A tavasszal kötött együttműködési megállapodásról tárgyalt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök több mint 30 szakszervezet képviselőjével Budapesten, az MSZP székházában.

Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter a találkozó után elmondta: a 2006 tavaszán az MSZP miniszterelnök-jelöltjével kötött együttműködési megállapodást értékelték, és döntöttek arról, hogy november végén, december elején korrigálják az egyezményt.

Arra a kérdésre, mely pontokat nem sikerült teljesíteni az együttműködési megállapodásból, a miniszter közölte: nem lehet teljesíteni a tíz pontos dokumentum minden vállalását öt hónap alatt.

Kiss Péter a csaknem kétórás tanácskozás után elmondta: biztos abban, hogy van néhány pontja a megállapodásnak, amelyet még korrigálni kell, de van olyan pontja is, amely már teljesült, például az érdekegyeztetésről szóló törvény.

A miniszter elmondta: a megállapodásban foglalt bérfelzárkózás 2009 utánra marad.

Címlapról ajánljuk
Sós Csaba Milák Kristóf úszásáról: Olyan ez az egész, mint a cirkuszban. Az ember látja, és nem akarja elhinni

Sós Csaba Milák Kristóf úszásáról: "Olyan ez az egész, mint a cirkuszban. Az ember látja, és nem akarja elhinni"

"Ahová Milák Kristóf odaáll, nyer" - foglalta össze röviden a nyilvánosság számára nehezen megfejthető rejtélyt Sós Csaba úszókapitány. Állítja, 60 éve van az úszósportban, de ilyet még nem látott, mint ami most történik, és amire szerda este fél 9 után sor kerül - a 200 m pillangó döntőjében. Németh Nándor esti döntőjéről is szólt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.31. szerda, 18:00
Feldman Zsolt
az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára
Kiderült, hol épül meg a gigantikus magyarországi szélerőműpark

Kiderült, hol épül meg a gigantikus magyarországi szélerőműpark

Két vállalkozás, a Green Energy Investhor Zrt. és az Euronergy Arrabona Kft., építheti meg a Győr-Moson-Sopron vármegyei Vadosfa közelében azt a gigantikus, összesen 695 megawatt kapacitású szélerőműparkot, amelyre az egész országban csak egyetlen csatlakozási ponton adott lehetőséget tavasszal a kormány – derült ki a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal oldalán elérhető adatbázisból. Ez megerősítette a Portfolio tavasszal megírt értesülését, hogy Győr közelében valósulhat meg a projekt, közvetlenül a nagyfeszültségű hálózatra csatlakoztatva.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×