A régi E5-ös úton, a város határában történt a baleset - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Mihályné Bornemisza Eleonóra százados hozzátette: az elsődleges vizsgálatok szerint az úttesten ülő férfi ittas volt.

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.
Vajon meg lehet-e még élni ma a kalapkészítésből, és mennyibe kerül egy kézzel készített fejfedő?
Officials say at least nine 3,000kg aerial bombs hit a southern Ukrainian village in what the president called an "utterly horrific" attack.