Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

Kovács Árpád: a büdzsé pesszimista prognózisra épül

Az Állami Számvevőszék elnöke szerint a Fidesz népszavazási kezdeményezése talán elindít egy széleskörű társadalmi vitát arról, hogy "milyen Magyarországot akarunk". Kovács Árpád az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: meg kell nézni, hogy milyen hatásai volnának egy gondoskodó államnak, illetve az állampolgári öngondoskodás irányába való elmozdulásnak.

A népszavazási kezdeményezés nagyon érdekes szakmai szempontból. Messze egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy  végre talán elindít egy olyan vitát, amely választ adhat a hogyan tovább kérdésére, arra, milyen Magyarországot akarunk - mondta Kovács Árpád.

Egy Svédországhoz hasonló gondoskodó állam magas adókkal és az ehhez kapcsolódó lépésekkel jár. A másik irány az állampolgárok öngondoskodása, ami alacsony adókkal jár, és jelentős keresetnövekedéssel, de sokkal több mindenért kell fizetni kell - tette hozzá.

Az ÁSZ elnöke szerint szembetűnő ellentmondás az, hogy ma a kormány megpróbál az egészségügyben elmozdulni az öngondoskodás felé, míg a nyugdíjak vonatkozásában egy teljesen más irányba halad az ország, és a 13., 14. havi nyugdíjról folyik a vita.

Ezt összhangba kell hozni - hangsúlyozta Kovács Árpád.

Senki nem számolta még ki, melyiknek milyen hatásai lennének

Az ÁSZ elnöke ugyanakkor rámutatott arra, hogy Magyarországon senki nem számolta ki, hogy az egyik, illetve a másik választásnak milyen társadalmi és államháztartási hatásai lennének.

Kovács Árpád megjegyezte: adott esetben az ÁSZ kutatóintézetének rá kell szánnia magát, hogy egy ilyen kutatást elvégezzen, ha mások nem teszik meg.

Bízom abban, hogy a jövő év ebben a tekintetben egy nagyon érdekes, számokkal és társadalmi perspektívákkal megalapozott vitát hoz - hangsúlyozta az ÁSZ elnöke.

Tartható lesz a jövő évi költségvetés

Az Állami Számvevőszék elnöke szerint a főbb számok tekintetében tartható lesz a jövő évre tervezett költségvetés, ha csak az adófronton, vagy más bevételek területén nem következik be valamilyen "rettenetesen kellemetlen fordulat".

Kovács Árpád megjegyezte: a múltban mindig kifogásolták, hogy nem készültek a kedvezőtlen verziót alapul vevő tervek. Ezt a konvergenciaprogram véleményezése során is hangoztatták.

A 2007-es költségvetés számainak valóságtartalma azonban azt jelzi, hogy inkább pesszimista prognózisra épül - tette hozzá.

A nagyobb kérdés az - jegyezte meg az ÁSZ elnöke -, hogy 2008-ra, illetve 2009-re mit tervez a kormány, valamit az, hogy az idei év nyugtalanító őszi eseményei mennyire hatottak vissza a különböző törvények elkészítésére, a hiány visszaszorításához szükséges intézkedések előkészítésére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×