eur:
394.62
usd:
365.24
bux:
73854.68
2024. július 30. kedd Judit, Xénia

Fábry is tiltakozik a rendőri brutalitás ellen

Levélben fordult Sólyom Lászlóhoz több civil szervezet, a köztársasági elnök közbenjárását kérve, hogy az október 23-ai "kegyetlen és jogtalan hatósági intézkedésekre" ügyészi vizsgálat derítsen fényt, és vonják felelősségre a bűnösöket.

Az Országos Civil Fórum, az Élőlánc Magyarországért, valamint a Duna Charta képviselői által jegyzett dokumentum szerint sérelem érte az alkotmányos rendet október 23-án, mivel a rendbontó csoportok ellen fellépő rendőrség békés tüntetőkre támadt.

Mint írják, "a magyar rendőrség becsületén folt esett, a törvényes rendbe vetett bizalom, a rendvédelmi szervek tekintélye jóvátehetetlenül sérült".

A három szervezet "a forradalom ünnepét meggyalázó erőszak elleni tiltakozásul" megemlékezést tart jövő hét pénteken Budapesten.

Bíznak az elnök szavának erejében

A dokumentumot aláírta mások mellett Czakó Gábor író, Derce Tamás, Újpest polgármestere, Fábry Sándor tévés showman, Gazsó Ferenc, az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának tiszteletbeli elnöke, valamint Sipos József is, akit nemrég zártak ki az MSZP-ből, amiért beengedte a párt választmányi ülésére a Magyar Rádió munkatársát.

Az aláírók között van még Hegedüs Zsuzsa szociológus, Karátson Gábor író, Lányi András, az Élőlánc magyarország vezetője, Schneller István volt budapesti főépítész, illetve Hankiss Elemér szociológus is.

Náray-Szabó Gábor, a Civil Fórum ügyvivője az InfoRádióban elmondta: a rendőrségre szükség van, de felháborodtak, amikor összekeveredett a Fidesz tüntetésen résztvevő és a Deák téri rendbontó csoport, ezt nem szabadott volna megengedni.

Az aláírók arra kérik a köztársasági elnököt, hogy szólítsa fel a rendőrséget a körülmények tisztázására.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Komoly lépést tehet a negyeddöntő felé a női kézilabda-válogatott – élőben

Angola ellen játszik a magyar női csapat a harmadik csoportmérkőzésen az olimpián.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.30. kedd, 18:00
Kiss Róbert Richárd
turisztikai szakértő, az InfoRádió főmunkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×