Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Gyurcsány Tölgyessytől kér tanácsot

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök három jogi szaktekintélyt kért fel a gyülekezési törvény módosításának előkészítésére. A szakértők feladata, hogy megvizsgálják a tervezetet, megfelelően biztosítja-e az alapvető emberi jogokat és megfelel-e a nemzetközi emberi jogi egyezményeknek - közölte a Kormányszóvivői Iroda.

A miniszterelnök Ádám Antal nyugalmazott alkotmánybírót, professor emeritust, az állam és jogtudományok doktorát, a Nemzetközi Alkotmányjogi Társaság Végrehajtó Tanácsának tagját; Bán Tamást, az Alkotmánybíróság korábbi elnöki főtanácsadóját, az ENSZ Önkényes Letartóztatásokat Vizsgáló Bizottságának elnökhelyettesét és Tölgyessy Péter alkotmányjogászt, volt országgyűlési képviselőt, a hatályos Alkotmány egyik megalapozóját kérte fel a törvénytervezet véleményezésére.

A kormány összességében sem szigorítani, sem enyhíteni nem kíván a hatályos törvényi szabályozáson. A tervezett módosítás célja az, hogy egyértelművé váljon, a gyülekezési jog gyakorlásának célja a közügyek szabad, békés, és másokat a lehető legkevésbé zavaró megvitatása - olvasható a közleményben.

A gyülekezők számára jelentene garanciát, hogy a tervezet szerint a valóban spontán tüntetéseket a jövőben pusztán a bejelentés elmulasztása miatt nem oszlathatná fel a rendőrség, ugyanakkor az elmúlt időszak tapasztalatai alapján az elhúzódó tüntetések bejelentési kötelezettségén változtatni szükséges: a hosszú rendezvények esetében ötnaponta kellene megismételni a bejelentést.

A tömegrendezvényeken résztvevők biztonságának garantálása érdekében a választási kampány idején a jelöltek és a jelöltet állító szervezetek választási gyűléseit a rendes tüntetésekhez hasonlóan be kellene jelenteni.

Szabályozni kell azt az esetet, amikor több tüntetést egy helyszínre szerveznek. Ilyenkor csak abban az esetben tarthatók meg a rendezvények, ha azok biztonságosan elkülöníthetők. Ellenkező esetben a korábbi bejelentő tarthatná meg a rendezvényét. A törvényben biztosítani kell azt is, hogy a nemzeti ünnepek állami rendezvényein a méltóságteljes megemlékezést ne zavarhassák meg tüntetések.

Fontos szempont az új szabályok megalkotásánál, hogy a tüntetés szervezője tartsa be a közegészségügyi, környezetvédelmi szabályokat, valamint az este 22.00 és reggel 6.00 óra közötti időszakban a lakóépületek, iskolák, kórházak és szociális intézmények környezetében hangos tüntetést ne lehessen tartani - olvasható a dokumentumban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×