Infostart.hu
eur:
364.67
usd:
325.83
bux:
145936.18
2026. november 3. kedd Győző

Kilőtték a szemét a tüntetés egyik résztvevőjének

Gumilövedék miatt megvakult egyik szemére az éjszakai tüntetések egyik résztvevője - mondta el az InfoRádiónak az Országos Baleseti Intézet ügyeletvezető orvosa.

Flóris István közölte, hogy az intézményben harminc embert láttak el, közülük nyolcat vettek fel.

Hozzátette: a legjellemzőbb sérüléseket ütések, illetve gumilövedékek okozták, néhányan töréssel érkeztek a kórházba.

Flóris István elmondása szerint a sérültek között a férfiak és a nők gyakorlatilag egyenlő arányban vannak, általában fiatalok.

Látható volt, hogy elég nagy lelki traumát okoztak a történtek a sérülteknek - tette hozzá.

A Péterffy Sándor utcai Kórházban két súlyosan, de nem életveszélyesen, illetve 46 könnyebben megsérült demonstrálót ápoltak az éjszaka folyamán.

Baranyi György, az intézmény főorvosa közölte: egyik súlyos sérültjük szemét szintén gumilövedék találta el.

A felháborodás meglehetősen nagy a sérültek között - mondta a főorvos.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Bombafenyegetések egész sora rázta meg Európát, repülőgépeket irányítottak át, repülőteret zártak le

Bombafenyegetések egész sora rázta meg Európát, repülőgépeket irányítottak át, repülőteret zártak le

Bombafenyegetések sorozata okozott fennakadásokat az európai légi közlekedésben hétfőn és kedden. Lengyelországban, Bulgáriában, Spanyolországban és Magyarországon is biztonsági intézkedéseket kellett elrendelni, több utasszállító gépet más repülőtérre irányítottak, az egyik varsói repülőteret pedig ideiglenesen lezárták. A fenyegetések miatt több száz utas utazása szakadt meg, a hatóságok azonban az eddig ellenőrzött repülőgépeken nem találtak robbanószerkezetet. Egyelőre az sem világos, hogy a különböző országokban történt incidensek összefüggnek-e egymással.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×