Infostart.hu
eur:
364.79
usd:
326.38
bux:
145910.31
2026. november 3. kedd Győző

Eltemették az olaszliszkai lincselés áldozatát

Több mint kétezren kísérték utolsó útjára Szögi Lajos tanárt, akit vasárnap vertek agyon két kislánya szeme láttára Olaszliszkán. A temetés idejére civilek országos tiltakozó akciót szerveztek, egy perces néma főhajtással adózva a férfi emlékének.

A felravatalozott koporsónál a család tagjai, az özvegy és három gyermeke mellett lerótták kegyeletüket a tragikus körülmények között elhunyt pedagógus volt munkahelye, a helyi Kabay János Általános Iskola dolgozói, diákjai, szülői munkaközösségének tagjai.

A szertartáson ott voltak az Országos Környezet- és Természetvédelmi Oktatási Központ vezetői, munkatársai; az intézménynél az elhunyt szövetségi elnöki tisztséget töltött be.

A református egyház szertartása szerint tartott temetésen két lelkész búcsúztatta az elhunytat, míg volt munkahelye kollektívájának nevében az általános iskola igazgatója méltatta Szögi Lajos intézményben végzett munkáját, kiemelve emberségét, amiért kollégái, diákjai nagyon tisztelték és szerették.

A sírnál búcsúszavakat mondott a Nyíregyházi Főiskola képviselője is, ahol a volt pedagógus a diplomáját szerezte.

A 45 éves tanárt vasárnap Olaszliszkán 5 és 13 éves lánya szeme láttára verték agyon, miután autójával - eddig még tisztázatlan körülmények között - elsodort egy 11 éves gyermeket, aki könnyebben megsérült.

A brutális gyilkosság elkövetésével a rendőrség három olaszliszkai férfit gyanúsít, akiket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.

A szombati temetés idejére civilek országos tiltakozó akciót szerveztek. A gyászszertartás kezdési időpontjában nagyon sokan megálltak egy percre a települések közterületein, némán fejet hajtva.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×