Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
326.28
bux:
145898.37
2026. november 3. kedd Győző

"A kormánynak csak végső bólintó szerepe lesz"

A kormány elszánt abban, hogy a regionalizmust erősítse Magyarországon, annak dacára, hogy jelenleg így az ellenzéket juttatná előnyösebb helyzetbe . mondta a fejlesztéspolitikai kormánybiztos az InfoRádió Aréna című műsorában. Bajnai Gordon szerint a kormány elszánt a regionalizmus erősítésében.

A fejlesztéspolitikai kormánybiztos az InfoRádió Aréna című műsorában kijelentette: olyan együttműködési folyamatról van szó, ahol a kezdeményezés a régióknál lesz. "A régiók tesznek majd javaslatot arra, hogy mely célok mentén menjen a fejlesztés, a kormánynak ebben csak egy ellenőrző, jóváhagyó, 'végső bólintó' szerepe lesz" - mondta Bajnai Gordon.

A fejlesztéspolitikai kormánybiztos hozzátette: a források felhasználásáért a központi büdzsé felel, mert az ellenzék nem szavazta meg az ezt megváltoztatni kívánó kétharmados törvényt, így nem jöhetnek létre saját vagyonnal rendelkező régiók. Így a döntések mögé a régió nem tud forrásokat helyezni, ezért van szükség a kormány jóváhagyására.

Bajnai Gordon szerint a kormány elszánt a regionalizmus erősítésében. "Egymásra vagyunk utalva, mindenkinek az együttműködés az érdeke, a polgármestereknek, a régióknak és a kormánynak is" - tette hozzá.

A fejlesztéspolitikai kormánybiztos úgy vélte: az európai uniós forrásokból az ellátórendszerek átalakítását kell megvalósítani. Szoros az együttműködés az Államreform Bizottsággal és a különböző tárcákkal - közölte, majd hozzátette: "nem is lehet sikeres egy ilyen program, ha csak pénzt próbálunk költeni és nem tesszük mellé azokat a szabályozókat, intézkedéseket, amelyekkel együtt lehet elérni valamit".

Bajnai Gordon emlékeztetett arra, hogy több európai uniós tagország is sikertelenül próbálkozott korábban a reformmal, mert a rendelkezésre álló pénzt csak osztogatásra, konfliktuskezelésre használták, ahelyett, hogy lett volna tudatos elképzelésük arra, hogy egy-egy társadalmi problémát miként oldjanak meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×