Infostart.hu
eur:
362.11
usd:
311.88
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Nem dönt Gyurcsányról szombaton az MSZP

A Magyar Szocialista Párt szombati kongresszusán nem várható döntés sem az alapszabályról, sem személyi ügyekben - közölte a nagyobbik kormánypárt elnöke.

Hiller István elmondta: az MSZP legfelső döntéshozó testületének ülésén egyfajta politikai iránykijelölés és megrendelés történik a következő hónapokra, ezt a folyamatot a februári második felében tartandó tisztújító kongresszus zárja le.

A pártelnök arról is beszámolt, hogy a kongresszus tagjainak Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel közösen írtak egy javaslatot, amelynek célja a még jobb szervezeti működés és aktivitás, valamint a nagyobb belső fegyelem meghonosítása a pártban.

Hiller István szólt arról is, hogy az október 21-i kongresszus elején az 1956-os forradalom és szabadságharccal összefüggésben politikai állásfoglalás és megemlékezés lesz.

A pártelnök azt mondta: a küldöttek előtt rajta kívül Mécs Imre és Vitányi Iván fog beszélni.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×