Infostart.hu
eur:
363
usd:
323.61
bux:
147370.82
2026. november 5. csütörtök Imre

A környezetvédelmi felügyelőségek miatt csúszik a körgyűrű építése

A környezetvédelmi hatóság hibája miatt kell leállítani az M0-ás autópálya építését mondta el az InfoRádiónak Simonyi Ágnes, a Nemzeti Autópálya Rt. környezetvédelmi szakértője.

Rossz helyen szerepeltette az első és másodfokon eljáró környezetvédelmi hatóság, hogy az M0-ás körgyűrű keleti szektorán, a 3-as számú főút és M3-as autópálya közötti szakaszon az egyik tervezett csomópontot mégsem építik meg.

Ez volt az a formai hiba, amely miatt szeptember végén a Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte a 8,5 kilométeres szakaszra vonatkozó jogerős építési engedélyt, majd a Közlekedési Főfelügyelet felfüggesztette az építkezést.

Simonyi Ágnes, a Nemzeti Autópálya Rt. környezetvédelmi szakértője elmondta, hogy az engedélyeztetési eljárás előtt elkészített környezeti hatástanulmányban még szerepelt a kérdéses csomópont, a környezetvédelmi engedélyben azonban a korábbi közmeghallgatások és egyeztetések eredményeként már nem.

A környezetvédelmi engedélyből már kimaradt a Timúr utcai csomópont.

Simonyi Ágnes hozzátette, hogy a környezetvédelmi engedélyt első fokon a Közép Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség, másodfokon pedig az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség készítette.

Az említett csomópontot mindkét hatósági szerv a Fővárosi Bíróság által kifogásolt helyen szerepeltette. A Közlekedési Főfelügyelet egyébként pénteken már megindította az új építési engedélyezési eljárást.

A Nemzeti Autópálya Rt. egyelőre nem tervezi, hogy kártérítést igényel a hibázó hatóságoktól. Béni Gyöngyi, a társaság szóvivője azt mondta: arról nincsenek számításaik, hogy mennyibe kerül az építés 60 napos leállítása.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Magához tért a dollár, megtorpant a forint lendülete

Magához tért a dollár, megtorpant a forint lendülete

A demokraták félidős választási tarolása után szerdán gyengült a dollár, a forint pedig másfél havi csúcsra erősödött az euróval szemben – itthon ráadásul a vártnál jobb, 8,2 százalékos éves ipari bővülés is támogatta a hangulatot. Csütörtökön azonban megfordult a kép: a dollár elkezdte ledolgozni veszteségei egy részét, a forint pedig a délelőtti kereskedésben fokozatosan csúszott vissza a reggeli szintekről. A nap fő eseménye a Bank of England kamatdöntése lesz, amelyen 2023 augusztusa óta először emelkedhet a brit alapkamat. Dél körül 363,1 forintnál jár az euró, a dollárt pedig 323,3 forintért jegyzik – a reggeli 362,2-es, illetve 321,6-os szintekhez képest is gyengébb árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×