Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Ötvenmillós pótlékot kell fizetnie az Országos Onkológiai Intézetnek a dolgozóinak

Ötvenmillió forint illetménypótlékot kell fizetnie az Országos Onkológiai Intézetnek, a kórház sugárterápiás osztályán dolgozóknak - erről döntött a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletében. Az országban több hasonló per is folyik.

Az Országos Onkológiai Intézetnek visszamenőleg kell fizetnie illetménypótlékot azoknak a dolgozónak, akik a kórház sugárterápiás osztályán dolgoznak. Így a 30 alkalmazott egyenként másfél - kétmillió forintos kártérítésre számíthat.

A dolgozók azért indítottak pert még 2003-ban mert a kórház nem fizette ki a nekik járó kockázati pótlékot, a törvény szerint ugyanis ez akkor jár ha munkaidejük legalább felében egészségkárosító körülmények között dolgoznak - állapította meg jogerős határozatában a Fővárosi Bíróság.

A dolgozókat képviselő ügyvéd szerint 29 röntgenasszisztensről és egy adminisztratív dolgozóról van szó. Szalay András hozzátette: a jelenlegi jogszabályok szerint a kockázati pótlék havi 18900 forint.

"A bíróság lényegében az első fokon meghallgatott szakértői véleményekre támaszkodva kimondta, hogy az egészségkárosító kockázat a dolgozókat érő ionizáló sugárzás miatt fennáll a munkaidejük legalább felében és így jogosultak a pótlékra. Valójában ez a jogszabályból is kiolvasható, ennek ellenére a kórház nem volt hajlandó peren kívüli egyezséget kötni a dolgozókkal" - fogalmazott a dolgozókat képviselő ügyvéd.

A kórház fizet, de nem ért egyet

A kórház jogi képviselője szerint a kórház fizet dolgozóinak, de továbbra sem ért egyet az ítélettel. Keszthelyi Oszkár úgy véli: a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény ide vonatkozó paragrafusa nem fogalmaz egyértelműen.

Az ügyvéd megjegyezte: elképzelhető, hogy jogorvoslati kérelemmel fordulnak a Legfelsőbb Bírósághoz, azt kérve: helyezze hatályon kívül az ítéletet.

"Mi úgy gondoljuk, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény nem erről és nem úgy szól, mint ahogy azt több alkalommal sajnos már magyarázták a bíróságok. Az intézménynek az ítélet kézhezvételétől számított 15 napon belül kell kifizetnie a pénzt" - fogalmazott a kórház jogi képviselője.

2001-ben Győrben, 2004-ben pedig a Fővárosi Bíróságon már jogerősen lezárult az első két hasonló jellegű, precedensértékűnek tekinthető ügy. Akkor a bíróság első- és másodfokon egyaránt a röntgen-asszisztenseknek adott igazat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×