Infostart.hu
eur:
361.37
usd:
310.76
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Boross: a rendőrséget politikusnak kell irányítania

Boross Péter volt belügyminiszter és kormányfő, MDF-es parlementi képviselő szerint a rendszerváltozás óta a rendőrség nagyjából beletanult új szerepébe, ám hiba volt megszüntetni a Belügyminisztériumot, amely a politikai irányítást látta el, és vállalta is az ezzel járó felelősséget.

Lehet-e párhuzamot vonni a taxisblokád és a mostani történések között?

Igen is, meg nem is. Nagy különbség, hogy akkor is a teljes híd- és útelzárással alapjában véve a Büntető törvénykönyvben szereplő bűncselekményt követtek el, de az nem volt semmiféle brutális támadással, rombolással és életek veszélyeztetésével járó megmozdulás. Remélem nem hasonlóság, hogy akkor a Szabad Demokraták Szövetsége nyíltan és egyértelműen a tüntetők mellett állt ki, teákat vittek nekik a képviselőik. Megjelent a nyilatkozatuk is arról, hogy a kormány megbukott. Akkor a helyzet tárgyalásokkal megoldódott.

Mostanra már tudja a rendőrség, hogy egy ilyen helyzetben mit kell tenni?

Az elmúlt éjszakán már másfajta rendőri magatartás nyilvánult meg, mint az első váratlan trauma alkalmával. Eszerint egy-másfél nap alatt össze tudják rántani a rendőrséget. Amikor valami politikai szaga is van egy megmozdulásnak, akkor a rendőrnek egyértelmű mondatokat kell mondani, irányítani kell őket. Ilyenkor egy belügyminiszter kell, aki felvállalja a politikai felelősséget azért, amit a rendőrök művelnek. Nem lehet őket magukra hagyni. Nem lehet elvárni a rendőri vezetőktől, hogy politikai mérlegelésbe bocsátkozzanak. Én itt hiányolom, hogy nincs Belügyminisztérium, nincs belügyminiszter, pedig ez a poszt 1867 óta mindig fontos volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×