Infostart.hu
eur:
365.1
usd:
324.89
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

A diákok tüntetnek

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) megtartja csütörtöki tandíjellenes demonstrációját - így döntött a szervezet választmányi ülése. A tüntetést nem a Kossuth téren, hanem a térből nyíló Alkotmány utcában rendezik.

A HÖOK szerint a hétfőn történtek nem adhatnak okot arra, hogy a békés szándékú, alkotmányos jogaikkal élő hallgatóknak félniük kelljen véleményük szabad és demokratikus kinyilvánításától.

Schöberl Márton elnökségi tag az InfoRádiónak elmondta: a döntést a rendőrséggel való egyeztetés után hozták meg.

"A rendőrség arról tájékoztatott minket, hogy most már megfelelő létszámmal, technikai felszereléssel és tapasztalattal rendelkeznek a rend fenntartására" - fogalmazott Schöberl Márton, aki szerint a rendőrség nagy létszámmal biztosítja majd a helyszínt.

A rendőrséggel szoros együttműködésben, minden erejükkel azon lesznek, hogy szándékaiknak megfelelően, békés keretek között folyjon a demonstráció - tette hozzá a HÖOK elnökségi tagja.

A HÖOK ugyanakkor fenntartja magának a jogot, hogy akár az utolsó pillanatban is elhalassza a tandíjellenes tüntetést, ha kedden, illetve szerdán a hétfő éjszakaihoz hasonló események történnek - hangsúlyozta Schöberl Márton.

Arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök beszédének nyilvánosságra kerülése után kialakult helyzetben látják-e értelmét a tandíj elleni demonstrációnak, Schöberl Márton kijelentette: nem szabad, hogy minden pártpolitikai színezetet kapjon. Reményeik szerint a békés demonstráció ráadásul válasz lehet a Szabadság téri események jelentette szélsőségekre.

Az SZDSZ Új Generáció arra kéri a diákokat, hogy halasszák el a demonstrációt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×