Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
324.67
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Schmitt: csírájában fojtsuk el, amiből vihar lehet

A szlovákiai magyarellenes jelenségek is szóba kerültek Szili Katailn házelnök és a magyar európai parlamenti képviselők budapesti találkozóján.

"Szlovákiában a baloldali értékek sérültek, amikor a kormánykoalíció létrejött" - hangsúlyozta Kósáné Kovács Magda, az Európai Szocialisták Pártja frakcióvezető-helyettese a találkozó után adott nyilatkozatában.

Elmondta: a Szlovákiával kapcsolatos fellépés nem elsősorban az európai intézmények feladata. A képviselő ezt azzal indokolta, hogy a Haider-ügy kapcsán tanúsított uniós fellépés nem volt hatékony.

Nagyon nagy hiba volt Robert Fico miniszterelnöknek és belügyminiszterének nyilatkoznia a nyitrai magyar diáklány megverése ügyében, mert "arról legfeljebb egy vidéki rendőrkapitány alakíthatna ki álláspontot" - tette hozzá Kósáné Kovács Magda.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy Magyarországnak nincs más lehetősége, mint a folyamatos párbeszéd, a megbékélés, különben a Szlovákiában élő magyarok fognak szenvedni.

Schmitt Pál európai néppárti képviselő elmondta: kötelessége volt, hogy az Európai Parlamentben több képviselőtársával együtt napirend előtt szólaljon fel a szlovákiai magyarellenes jelenségek kapcsán.

"Szükségesnek tartottam, hogy csírájában fojtsunk el minden olyan folyamatot, amiből később esetleg orkán vagy vihar kavarodhat. Így tettük ezt annak idején a vajdasági magyarok ügyében, és most a Felvidéken élő magyarok érdekében is" - szögezte le.

A fideszes politikus hozzátette: ha bármilyen indítékkal nehezítik a Szlovákiában élő magyarok helyzetét, akadályokat gördítenek az együttműködés elé, illetve fizikailag bántalmazzák őket, akkor az európai parlamenti magyar képviselőknek fel kell szólalniuk.

Schmitt Pál ugyanakkor hozzátette: óvakodni kell attól, hogy a magyarellenes atrocitások elmérgesítsék a két ország viszonyát, hiszen a Szlovákiában élő 600 ezer magyarért Magyarország is felelősséggel tartozik.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×