Infostart.hu
eur:
362.63
usd:
311.9
bux:
148307.14
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Hiller: Orbánt a bosszúvágy vezeti

A Fidesz elnöke képtelen elfogadni, hogy demokratikus választáson már háromszor is vesztett - jelentette ki az MSZP vezetője. A legnagyobb ellenzéki párt szóvivője szánalmasnak és felháborítónak nevezte a politikus által elmondottakat.

Hiller István szerint Orbán Viktor cselekedeteit nem a tettvágy, hanem a bosszúvágy hajtja.

Az MSZP elnöke a volt kormányfő szerdai nyilatkozatai kapcsán szólalt fel, elsősorban a Reuters hírügynökségnek adott interjúja miatt.

Mint mondta: a Fidesz elnöke szerdán "átlépett egy határt", ami már "több, mint radikalizmus".

Hiller István úgy vélte: a magyar jobboldalnak - benne a Fidesznek - más a véleménye, mint Orbán Viktornak.

Nyugalom vagy felfordulás - összegezte az önkormányzati választások tétjét a baloldali pártelnök.

Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője a demokráciát fenyegető radikalizmusról, fütyülő és ordibáló kommandókról és szélsőjobboldali jelöltek fideszes támogatásáról beszélt.

Szerinte a Fidesz a radikális kormányváltás programját hirdette meg.

Orbán Viktor és Csurka István MIÉP-elnök között már csak annyi a különbség, mint a kétértelmű és az egyértelmű kijelentések között - vélekedett Lendvai Ildikó.

Hozzátette: ezzel Orbán Viktor a "szakadék szélére érkezett".

A szocialista pártelnökhöz hasonló véleményen van Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is, aki blogjában úgy fogalmazott: Orbán Viktor átlépte a Rubicont. Részletek itt!

Szijjártó: szánalmas és felháborító

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szánalmasnak, felháborítónak és egyszersmind szomorúnak tartja, hogy az MSZP elnöke és frakcióvezetője semmi másra nem képes, minthogy egy "régi, lejárt lemezt tesz fel", miközben mindenki számára egyértelmű: a kormány intézkedései következtében az emberek mindennapi létfenntartása kerül veszélybe.

Hiller István is egyike azoknak a politikusoknak, akik hazudtak az embereknek, és akik most egy felhatalmazás nélküli kormányzásban tevékenykednek - tette hozzá az ellenzéki politikus.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×