Infostart.hu
eur:
365.1
usd:
324.89
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

A falunak elege lett; virágot ültettek a kátyúkba - képgaléria!

Muskátlikat és petúniákat ültettek a Nógrád megyei Nézsa egyik utcájának kátyúiba a környék lakói. Dulai Zsolt, az ültető akció egyik szervezője az InfoRádiónak elmondta, ezzel kívánták felhívni a figyelmet a járhatatlan útra. "Karácsonyra majd tujákat ültetünk beléjük, kis kínai villogókkal" - viccelődött a nézsai férfi.

"Az ötlet nem tőlem, hanem Virág Zoltántól származik, aki elmondta ezt nekem egy italos egységben, de nevezhetjük presszónak, vagy kocsmának is, aminek a tulajdonosa is mellénk állt. Mindenki, akinek említettük, azt mondta, hogy jó ötlet" - emlékezett vissza Dulai Zsolt.

Az ötletet tett követte, és körülbelül harmincan petúniákat, muskátlikat és egyéb virágokat ültettek a kátyúkba. Az úton tátongó lyukakba nagyobb növények is belefértek volna, de nem akarták "tönkretenni" az utat.

Újabb ültetést nem terveznek, annak ellenére, hogy az autók mára letarolták a virágokat.

Bár - tette hozzá Dulai Zsolt -, valaki viccből megjegyezte, hogy karácsonyra majd tujákat ültetnek a kátyúkba, kis kínai villogókkal.

A figyelemfelhívó akció szervezője szerint már évek óta rendkívül rossz az út, a legtöbben nem is használják, inkább kerülő úton mennek, hogy ne tegyék tönkre a kátyúk az autóikat.


fotó: www.nezsa.hu (képgaléria)

Tavaly decemberben egy akció keretében rengetegszer hívták a helyiek a kátyúvonalat, mindenki annyiszor, ahányszor naponta eszébe jutott.

Még a tévében is benne volt, hogy Nógrád megyéből több 10 ezer hívás érkezett a kátyúvonalra - mesélte Dulai Zsolt, aki szerint azóta azonban semmi nem történt.

"Kicsit foltozgattak, de ezen az útszakaszon még azt sem" - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×