Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
324.46
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Mikola: "ebből lesz aztán akkora cirkusz, amit élve nem lehet megúszni"

A gyógyszerforgalmazás liberalizációja döbbentette meg leginkább a Fideszt - mondta a legnagyobb ellenzéki párt szakpolitikusa. Mikola István az InfoRádióban elképesztőnek nevezte, hogy az egészségügyi reformot a kormány egy fizetős technika bevezetésévé alacsonyította.

Az Orbán-kormány egészségügyi minisztere szerint nem származik többletbevétel a vizitdíj bevezetéséből, mert a bonyolult adminisztráció bőven felemészti a bejövő összegeket.

Mikola István szerint igen kockázatos a gyógyszerforgalmazás liberalizációja, amelynek keretében a nem vényköteles szereket a gyógyszertárakon kívül is lehet árulni. A Fidesz képviselője úgy véli, hogy ezzel veszélybe kerülhet a gyógyszerbiztonság.

"Nem értjük, hogy miért kell kivinni a gyógyszereket a plázákba. Belátjuk, hogy ez egy óriási üzlet egyeseknek..., de ezt hazardírozásnak tartjuk" - jegyezte meg.

Az ellenzéki politikus szerint óriási felháborodást vált ki, ha a konvergeciaprogramnak megfelelően bezárják a kisvárosi kórházak egy részét.

"Ebből lesz aztán akkora cirkusz, amit élve nem lehet megúszni" - fogalmazott a fideszes képviselő.

Mikola István kaotikusnak nevezte a bevezetésre váró intézkedéseket. Példaként említette, hogy a háziorvosok díjtételeit akarja csökkenteni a kabinet, miközben az egyik legfontosabb cél az alapellátás megerősítése lenne.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×