Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.66
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Navracsics: Gyurcsány menekül a felelősség elől

A Fidesz szerint a miniszterelnök és a kancelláriaminiszter menekül a politikai felelősség elől az augusztus 20-án történtek után.

A legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője szerint Szilvásy György, a Miniszterelnöki Hivatal vezetője téves következtetésekre jutott a vizsgálata során.

A Fidesz elnöksége szerint a kancelláriaminiszter a felelős az augusztus 20-án történtekért - jelentette ki Navracsics Tibor, a legnagyobb ellenzéki erő frakcióvezetője.

Közölte: Gyurcsány Ferenc rossz döntést hozott, mikor Szilvásy Györgyre bízta a vizsgálat lefolytatását független szakértők helyett.

A kancelláriaminiszter pedig rossz eredményre jutott az eljárás során, hiszen menet közben kiderült, hogy az érintett meteorológust nem lehet felelősségre vonni, a kataszrófavédelmnél pedig nem az illetékes ellen indult eljárás. A tűzijátékot szervező Nexus Kft. és a Miniszterelnöki Hivatal között kötött szerződésben szerepelt a természeti vis majorra vonatkozó kitétel - tette hozzá Navracsics Tibor.

A kormányszóvivő szerdán közölte: a kormányfő úgy döntött, nem indokolt a politikai felelősségre vonás ebben az ügyben.

A szocialisták szerint nem szabad átpolitizálni az ügyet

"Az augusztus 20-ai tragédiát és mások szerencsétlenségét a Fidesz eszközként használja. Mi sem tehetünk mást, mint hogy újra és újra megismételjük: a vihar okozta balesetek ügye nem politikai ügy, és a legkevésbé kampánytéma" - írta közleményében Varju László szocialista frakcióvezető-helyettes.

Az MSZP parlamenti frakciója és a kormány is elutasítja az ilyen hozzáállást és kikéri magának, hogy a természeti katasztrófát bárki összemossa a politikai célokkal - olvasható a dokumentumban.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×