Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
325.9
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Éjszakai útjukra indulnak a Combinók

Várhatóan szerdától péntekig éjszakánként, utasok nélkül, próbajáratokon tesztelik a Combino villamosokat, amelyek szombaton és vasárnap már nap közben, utasokkal is közlekedhetnek.

A BKV Zrt. vezérigazgatója elmondta: terveik szerint üzemszerűen csak szeptember 4-től közlekednek az új járművek.

Aba Botond elmondta, hogy szeptemberig Dél-Budán is befejeződik a villamosok felsővezetékének beszabályozása.

A gyártó cég augusztus elején hívta vissza a Combinókat ellenőrzésre, főként az ajtók záródási problémái miatt. A Siemens cég dolgozói azóta átvizsgálták, és átalakították mind a nyolc forgalomba helyezhető Combinót. Az üzemi próbák és a BKV belső ellenőrzései sikerrel zárultak.

A BKV által előírt 200 kilométeres próbafutás mindig újraindult, ha egy szerelvénynél ismét meghibásodást észleltek. Jelenleg, a próbák alapján már mind a nyolc szerelvény üzembiztos és forgalomképes - közölte a vezérigazgató.

Aba Botond elmondta azt is, hogy már 15 Combino van Budapesten, közülük nyolc esett át a próbákon, a többit még a közlekedési felügyelet ellenőrzi. A 36 milliárd forintért vásárolt 40 új Combino összes szerelvénye a tervek szerint a jövő év első felében áll forgalomba.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányult, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×